Az eltérések az agyban mutathatók ki
Már csecsemőkorban megjelennek az Alzheimer-kór kockázatára utaló jelek
Már csecsemőkorban kimutathatók az agyban azok az eltérések, amelyek az Alzheimer-kórra genetikai hajlammal rendelkezőknél jelentkezhetnek.
2013.11.27 00:30MTI
Ezt állapította meg egy új amerikai tanulmány. A kutatók 162 csecsemő agyáról készítettek felvételeket. Közülük 60 örökölte az APOE-e4 nevű gént, amely növelheti az időskori Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát - írta a JAMA Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt ismertetve a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál.
A szakemberek az átlagosnál kisebb növekedést tapasztaltak az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának középső és hátsó részén számos olyan területen, amelyeken a betegeknél jelentkeznek az Alzheimerrel járó elváltozások.
Az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának elülső részén egyes területek viszont hajlamosak voltak a nagyobb növekedésre. A kutatók hangsúlyozták, hogy az APOE-e4 génnel született gyermekeknél látott agyi elváltozások nem szükségszerűen az Alzheimer-kór első jelei, és nem azt jelentik, hogy mindenképpen kialakul náluk a betegség.
A kutatóknak azonban a vizsgálatok során az APOE-e4 génhez kapcsolódó legkorábbi agyi elváltozásokat sikerült kimutatni, és tanulmányuk számos kérdést is felvet.
Milyen szerepet játszhat ez a gén az agyfejlődésben, hogyan függhetnek össze az elváltozások az Alzheimer-kór későbbi fellépésével, és a feltárt elváltozások korai kezelésével vajon megelőzhető-e a betegség kialakulása?
Sean Deoni, a kutatás vezetője szerint eredményeik nem mutatnak közvetlen összefüggést a gén és az Alzheimer-kór között, ám további kutatásokkal segíthetnek megmutatni, hogyan járul hozzá a gén a kór későbbi kialakulásához. Az amerikai lakosság mintegy negyede él az APOE-e4 génnel, ám nem mindegyiküknél alakul ki Alzheimer-kór.
Annál nagyobb a betegség kockázata, minél több másolat létezik a génből a szervezetben. Az Alzheimer-kórosok 60 százaléka rendelkezik az APOE-e4 gén legalább egy kópiájával. Azt, hogy ez a génváltozat hogyan növeli az Alzheimer-kór kockázatát, még nem tudni, valószínűleg más tényezőkkel, köztük más génekkel és környezeti hatásokkal együtt okozza azokat az agyi elváltozásokat, amelyek a kór kialakulásához vezetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06