Harc a mnellrák ellen
A fiatalokat szólították meg a mellrák elleni küzdelem szervezői
Elsősorban a fiatalabb generáció tagjait szólították meg a mellrákellenes kampány szervezői a hagyományos, Lánchídon átvonuló sétával vasárnap. A rendezvényhez - az egészségmegőrzés jegyében - többen kerékpárral, riksával és rollerrel csatlakoztak.
2013.10.13 21:29MTI
Ebben az évben az emlőrák ellen küzdő kampány "fiatalítását" tűzték ki célul a szervezők, hogy egy olyan egészségtudatos generáció nőhessen fel, amelynek tagjai már fiatal korban tisztában vannak a betegségek kockázataival és azok megelőzésének fontosságával - hangsúlyozta az esemény nyitó sajtótájékoztatóján Körtvélyes Éva, az akciót szervező Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke.
Kiemelte: Magyarországon minden hetedik nőt érint a mellrák és lassan nincs olyan, aki ne tudna szűkebb vagy tágabb környezetében olyanról, akit megtámadott a betegség.
Vass László, az egyesület főtitkára hangsúlyozta: az egészséges életmóddal, az önvizsgálattal, a rendszeres szűrővizsgálatokkal megelőzhető a kór, illetve minél korábban ismerik fel, annál nagyobb százalékban lehetséges a teljes gyógyulás.
"A mellrák elleni küzdelem nem a nők magánügye, hanem kiemelkedően fontos közügy és alapvető társadalmi kérdés, hiszen egy édesanya, feleség elvesztése nemcsak a családra, de közvetve a tágabb közösség életére, a társadalomra is kihat" - mutatott rá a megelőzés fontosságára Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Hozzátette: fontos, hogy családjuk mellett a nők odafigyeljenek saját egészségükre is, szakítsanak időt sportolásra, feltöltődésre és vegyék igénybe az ingyenes mellrákszűréseket.
Balatoni Mónika elmondta, hogy ebben az évben Budapest mellett több vidéki városban is szerveztek sétákat a héten a daganatos betegség megelőzéséért.
Az eseményen egyebek mellett bemutatták a Breast Partner nevű mobilalkalmazást is, amelyről Dank Magdolna onkológus elmondta: az okostelefonokra letölthető applikáció célja, hogy a nők jobban megértsék az esetleges mell- és petefészek-daganatos megbetegedés utáni orvosi lépéseket, hogy az információ és ismerethiány ne tartsa vissza őket a szűréseken való részvételtől.
Az egészséges életmód hangsúlyozásaként többen nem gyalog, hanem kerékpáron, rolleren, gördeszkán tették meg a Magyar Telekom székháztól indulva a Vörösmarty térig tartó sétát.
Ebben az évben sok cég és szervezet kapcsolódott az akcióhoz, így rózsaszínbe borult az egész Váci utca, ahol számos üzletben a vásárlók az akció rózsaszín karkötőjét kapták ajándékba vagy megvásárolhatták az erre az alkalomra készített eszközöket, amellyel az egyesület munkáját támogatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06