Szűrni!
Séta a hídon - a mellrák ellen
Magyarországon az Egészség Hídja Összefogás Egyesület 2002 óta minden évben megrendezi az immár hagyománnyá vált hídsétát azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a mellrák veszélyeire és a szűrés fontosságára.
2013.10.13 11:54MTIVasárnap lesz a mellrák ellenes séta Budapesten, a résztvevők a Lánchídon át teszik meg a két kilométeres távot.
A gyalogló, kerékpározó és rollerező résztvevők a Magyar Telekom székháza elől indulnak, majd a Lánchídon áthaladva érkeznek meg a Vörösmarty térre. Itt tanácsadások és zenés műsor várja a közönséget: fellép mások mellett Odett, Király Martina és Szűcs Gabi.
Magyarországon az Egészség Hídja Összefogás Egyesület 2002 óta minden évben megrendezi az immár hagyománnyá vált hídsétát azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a mellrák veszélyeire és a szűrés fontosságára.
Az idei kampány az összefogás személyesebb vetületét is középpontba helyezi, hiszen a megelőzésben és a gyógyulás időszakában is komoly szerepe van a hozzátartozók és barátok gondoskodásának. Míg korábban főleg a veszélyeztetett korosztály vett részt a sétán, idén a családtagokat, partnereket is várják a szervezők.
A kampány fővédnöke Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06