Májusban
Verseny a szklerózis multiplexes betegeknek
Fafaragásban, ruhakészítésben, sakkban és agyagozásban is összemérhetik ügyességüket a szklerózis multiplexes (SM) betegek május 1. és 6. között Berekfürdőn az Országos Abilimpián.
2013.01.31 08:14MTIA Sclerosis Multiplexes Betegek Országos Egyesülete (SMBOE) második alkalommal rendezi meg az Országos Abilimpiát, a szklerózis multiplexes betegek készségeinek és képességeinek bajnokságát. Az idei rendezvény tervezett versenyszámai között szerepel többek között a virágkötés, a cukrászat, a csipkeverés, a sakk, a fafaragás, az üvegfestés és a ruhakészítés. Az ötnapos program alatt gyógyfürdőzést és masszázst tartalmazó rehabilitációt is igénybe vehetnek a kórban szenvedők - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.
A szklerózis multiplex fiatal felnőtt korban jelentkezik, bárkinél felütheti a fejét, és a mozgásszerveket támadja meg. A betegség előjelei lehetnek az érzészavarok, zsibbadás, bizsergés, látászavar, illetve a mozgatószervek zavarai.
A bajnokság fő célja az, hogy a betegek mozgásszervi fogyatékosságuk mellett meglévő képességeiket alkalmazzák játékos formában. A rendezvény ötlete Szlovákiából származik, ahol már évek óta szerveznek nemzetközi SM-abilimpiát. Az ottani programot idén június 28. és július 1. között tartják meg, amelyre - a kiutazást és a részvételt saját erőből finanszírozva - szintén jelentkezhetnek betegek. A szlovák szervezők Magyarországról összesen 15 fős delegációt tudnak fogadni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06