Vírusfertőzés is felel a szklerózis multiplexért
Tizenévesek körében terjed, de keze messzebbre ér...
Arra már fény derült, hogy a napfényhiány befolyásolhatja a betegség kialakulását - most azonban kiderült, kapcsolat lehet a kevés napfény, a mononukleózis és a szklerózis multiplex kockázata között is.
2011.04.26 13:00medipress.huDr. George C. Ebers és az Oxfordi Egyetem munkatársai olyan környezeti tényezők hatását vizsgálták, mint a tizenévesek között terjedő vírusfertőzés, a mononukleózis, valamint az alacsony szintű napfénybehatás.
Mindkét tényező általánosnak számít Nagy-Britanniában, és mindkét faktor igen gyakran található meg szklerózis multiplexes betegek kórtörténetében.

A kutatók munkájuk során az angol egészségügyi szolgáltatások alapján vezetett adatbázist tanulmányozták, 56 681 szklerózis multiplexes, és 14 621 mononukleózisos esetre koncentráltak.
Az elemzésbe bevonták a NASA adatbázisában szereplő, brit UV-terhelésre vonatkozó adatokat.
Megállapították, hogy a napfény és a mononukleózis vírus az esetek mintegy háromnegyedében érhető tetten, az összes eset 61 százalékért a kevés napfény egyedül tehető felelőssé.
Ebers doktor magyarázata szerint a kevés napfény csökkent D-vitaminszinthez vezethet, ami megváltoztatja a mononukleózisért felelős Epstein-Barr-vírusra adott immunológiai választ.
A további vizsgálatok célkeresztjében az emelkedett UV-B-terhelés, a kívülről bevitt D-vitamin, illetve az Epstein-Barr-vírus elleni védőoltás állhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


