A lábadozó már működik
Jövő héten nyithat a Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ kórháza
A budapesti Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ átmeneti szállója és lábadozója már működik, a kórházi rész várhatóan jövő héten költözik be.
2013.01.04 15:54MTIA XIII. kerületi háromszintes épület kétharmadát már használják, ott mintegy 100 embert látnak el, a kórház működésének megkezdése után pedig további 50 hajléktalan költözhet át - közölte Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója.
Szólt arról is, hogy alaptalanok az esetleges lakossági aggályok az intézménnyel kapcsolatban, mert azt a Vágány utcából kell megközelíteni, ahol nincs egyetlen lakóépület sem. A Szabolcs utca felől pedig zárt az épület, ráadásul onnét is messze van az első lakóház, az idős, beteg hajléktalanok pedig nem fognak kimenni az intézményből. Jelezte: nyitottak arra, hogy bármikor fórumot tartsanak, és a helyiek bejárhassák az intézményt.
A 345 millió forintból megújult épületben 50 ágyas krónikus belgyógyászati és 23 ágyas ápolási osztály, valamint 20 ágyas lábadozórészleg kapott helyet, és ott működik a továbbiakban a hajléktalanok háziorvosi ellátását biztosító centrum. Külön részleget alakítottak ki az idős hajléktalanoknak is.
Pelle József, az intézmény igazgatója arról számolt be, hogy a 173 helyiségből álló épületet a fővárosi önkormányzat határozatlan időre bérli a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, a szerződést pedig nyolc évig nem lehet felmondani, ami stabilitást ad. Kitért arra is, hogy a Szabolcs utcába költöző egységek korábbi ingatlanjait éjjeli és krízismenedékhelyként hasznosítják a továbbiakban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


