Hajléktalanprogram
A főpolgármester aluljáró-szemlére hívja az ombudsmant
A Ferenciek terénél lévő aluljáró meglátogatására hívta a főpolgármester Szabó Máté ombudsmant.
2013.01.04 13:34MTITarlós István pénteken azt mondta azt MTI-nek: ha Magyarországon úgy lehet értelmezni az emberi jogokat, szabadságjogokat, ahogy a belvárosi létesítményben teszik, akkor "csak gratulálni tud". Szavai szerint a főváros hajléktalanprogramjában nem kis számban mentették meg az érintetteket az elmúlt két évben, gondoskodtak elhelyezésükről és foglalkoztatásukról.
"Gyakorlatilag ha valaki most lemegy a Ferenciek terére, konstatálhatja, hogy kétéves munkánkat tették tönkre" - fogalmazott a főpolgármester. Mint mondta, az emberek ott végzik a dolgukat, megágyaztak, a külföldiek ámultan nézik, hogy mi történik ott és a főváros gyakorlatilag tehetetlen. Ráadásul a hajléktalanok is sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek - emelte ki.
Tarlós István jelezte: megerősíti a polgármesterekkel közös korábbi kezdeményezésüket, miszerint a parlament segítségét kérik az ügyben, emellett látogatásra hívta az ombudsmant, hogy "nézze meg saját szemével, hogy ahhoz képest, ami két hónapja volt, most mi van".
Szabó Máté 2011 decemberében kérte az Alkotmánybíróságtól (Ab), hogy semmisítse meg az "életvitelszerű közterületen való lakhatás" tilalmáról szóló szabályozást.
Az Ab 2012. november 12-i határozatában alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását.
Az Ab megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát.
A testület megsemmisítette továbbá azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására, valamint a tulajdon elvonására lehetőséget adó elkobzás alkalmazására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06