Nézzünk inkább oroszlánokat
Úgy tűnik Nigella, Ramsay és Jamie mind részesei egy elhízás-összeesküvésnek
Tudósok megállapították, hogy az egészséges táplálkozást hirdető tévés főzőműsorok hatására az emberek sokkal több egészségtelen nassolni valót fogyasztanak.
2012.11.19 21:49Konrád - ma.hu
A kutatók által elkészített tanulmányból kiderült, hogy azok, akik főzőműsorokat néznek a tévében, hajlamosabbak egészségtelen ételeket fogyasztani, mint azok, akik például természetfilmekre kapcsolnak.
Az amerikai pszichológusok 80 felnőtt részvételével végezték el a kísérletet, hogy megállapítsák, milyen hatással van a tévé az ízlelőbimbókra. Az önkéntesek egyik fele főzőműsorokat, a másik fele természetfilmeket nézett.
Mindenki három tálat kapott, amikben csokimázas édesség, sajtfalatok, illetve nyers répa volt. A tálak súlyát a tévé bekapcsolása előtt lemérték. Mikor vége lett a kísérletnek, a New yorki Hobart és William Smith főiskolák kutatói ismét megmérték a tálak súlyát, megállapítandó, hogy mennyi fogyott a különböző rágcsálnivalókból.
Kiderült, hogy a főzőműsort nézők sokkal több csokoládés édességet fogyasztottak, mint a másik csoport tagjai. “A tévénézést gyakran kapcsolják össze a habzsolással és az elhízással. De azt eddig nem vizsgálták, hogy a népszerű, ennivalóval kapcsolatos műsorok milyen hatással vannak az étkezési szokásokra” - áll a kutatók jelentésében.
“Jelentősen több csokoládés édességet fogyasztanak azok, akik ilyen műsorokat néznek” - mondták el a tudósok. Véleményük szerint ezek a friss eredmények segíthetnek az elhízás elleni harcban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


