Chipesek
Örökbefogadó napot tart az Illatos úti ebtelep
Örökbefogadó napot tart szombaton a fővárosi illatos úti ebtelep a zsúfoltság csökkentése érdekében, illetve hogy felhívják a figyelmet a hamarosan hatályba lépő módosított kormányrendeletre.
2012.09.25 10:44MTIAz Állategészségügyi Szolgálat Illatos úti telepére évente - csupán Budapestről - több mint háromezer kutya kerül be, túlnyomó többségüket sajnos saját gazdájuk adja le. Azonban mindössze 94 férőhely áll rendelkezésre, és előfordul hogy akár 120-140 kutya is van a kennelekben. Ezért fontos, hogy azok, akik háziállatot szeretnének, innen fogadjanak örökbe kutyát vagy éppen cicát - áll a fenntartók által az MTI-nek eljuttatott közleményben.
Az örökbefogadott háziállatok védőoltást, külső élősködők elleni cseppet, féregtelenítő kezelést, valamint mikrochipet is kapnak.
A 2013 elején lép hatályba az egyes állatvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló rendelet, amely több pontban is érinti az Állategészségügyi Szolgálat munkáját.
Eszerint a négy hónaposnál idősebb ebek csak elektronikus azonosítóval megjelölve tarthatók. A mikrochippel ellátott állatok adatait pedig rögzíteni kell az országos elektronikus adatbázisban. Ennek díja állatonként kétszáz forint. Ez, illetve a megjelölés költsége az állat örökbefogadóját terheli.
Az örökbefogadó napot megelőzően hétfőtől a hét minden napján más helyszínen egyhetes figyelemfelkeltő kampányt tart a közterület-felügyelet, ezzel felhívva a figyelmet az év elején bekövetkező változásokra. A helyszín hétfőn az Örs vezér tere, kedden a Széll Kálmán tér, szerdán a Deák Ferenc tér, csütörtökön a Boráros tér, pénteken pedig a Móricz Zsigmond körtér.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


