Rosszul megállapított diagnózisok
Küzdelem a fájdalom ellen
Magyarországon egymillió ember kénytelen állandó fájdalomérzet társaságában tölteni mindennapjait - derült ki a Szonda-Ipsos ma nyilvánosságra hozott felméréséből.
2008.05.28 19:35medipress.huEzeknek az embereknek a pontosabb kivizsgálása és a hatékonyabb kezelés érdekében május 17-én vezető egészségügyi szakemberekből álló munkacsoport alakult. A munkacsoport fő feladatának tartja a páciensek és kezelőik minél szélesebb körű tájékoztatását, s tagjai kiemelt figyelmet szentelnek az idegrendszeri fájdalmak kivizsgálásának.
Köztudott, hogy az orvosok számtalanszor nem ismerik fel a kiváltó okot és így félrekezelik a betegeket, az e miatt feleslegesen felírt és beszedett gyógyszerek pedig óriási terhet rónak az egészségügyre. Az újonnan megalakult társaság között van a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének elnöke, Kincses János is, aki a mai sajtótájékoztatón kifejtette, hogy „a diabéteszeseknél gyakran fellépő másik rendellenesség, a fájdalomérzet teljes hiánya súlyos következményekkel járhat.
Kimutatták ugyanis, hogy a rosszul megállapított diagnózisok miatt például évente 3-4000 embernek amputálni kell a lábát. ” Kiss Gábor, az Árpád Kórház főorvosa azt is elmondta, hogy a mellékhatások nélküli, drága gyógyszerek nem minden panaszosra hatnak egyformán. A most indult, neuropátiás kutatások sikerének érdekében a munkacsoport elindított egy országos szűrő programot, mely alapján év végén tanulmány készül a témában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


