Fájdalomcsillapító terápia
A fájdalomcsillapítás csökkentheti az elhalálozás veszélyét
A műtétek előtti és utáni hatásos fájdalomcsillapító terápia jelentősen, egyharmadával csökkentheti a betegek elhalálozási arányát.
2008.03.04 12:18MTIA fájdalomcsillapítók őse, a paracetamol 130 évvel felfedezése után most boldog feltámadását ünnepli, és képes arra, hogy az operációk utáni akut fájdalmak kezelése során egyharmaddal csökkentse az ópiátok alkalmazását - számoltak be a Fokvárosban zajló nemzetközi anaszteziológus-konferencia résztvevői.
"Rendkívül nehéz a műtétek alatt a fájdalomcsillapítás betegekre gyakorolt hatását objektíven mérni. Az orvosok ilyenkor a halálozást és a beavatkozás utáni komplikációkat is figyelembe veszik" - mondta Franco Carli, a montreáli McGill Egyetem kutatója. Mindent egybevetve évekkel ezelőttig tanulmányok tucatjai alig mutatták ki az opioidokkal végzett fájdalomcsillapítás hatását az említett paraméterekre, az elhalálozási arányra és a szövődmények számára.
Ugyanez vonatkozik a nem-szteroidalapú reuma-ellenes szerek intenzív használatára. "Ezek alkalmazásánál azonban több vese- és szív-, illetve keringési zavar adódott" - mondta a szakember. Először az Egyesült Államokban, 1987-ben egy, a különösen veszélyeztetett betegek körében végzett kutatás során mutatták ki, hogy úgy a halandóság, mint a komplikációk aránya epidurális érzéstelenítésnél és a szájon át adott ópiátok esetében is csökkent.
Egy 141 tanulmányt, és összesen 9600 beteget vizsgáló elemzés kimutatta, hogy megfelelő fájdalomcsillapító kezelés egyharmadával csökkenti a halálozást és a légzési rendszer összeomlásának gyakoriságát. De ez még nem minden, a professzor elmondta: "elvégeztünk egy tudományos kutatást, amelynek alanyainál rosszindulatú daganat miatt eltávolították a prosztatát. A pácienseknél az életminőség romlását vizsgáltuk.
Azok a betegek, akik optimális fájdalomcsillapító kezelést kaptak, két hét után sokkal jobban gyógyultak". Egy másik kutatás kimutatta, hogy vastagbéldaganat miatt műtött páciensek 45 százaléka, akik epidurális érzéstelenítést kaptak, hat hónappal az operációt követően teljesen jól voltak. Az elmúlt években - teljesen megalapozottan - erős fájdalmak ellen fokozottan alkalmaztak ópiumszármazékokat tabletták, tapaszok, pumpák formájában. De ebben az esetben is igaz, hogy minél kevesebbre van szükség, annál jobb. Ugyanis az ópiumszármazékok erős hatással vannak a pszichére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


