Átlagosa napi 1680 kalóriát fogyaszt egy elhízott
Az elhízásnak is szerepe van a klímaváltozásban
Az elhízás is szerepet játszik a globális klímaváltozásban - erre a megállapításra jutottak brit kutatók.
2008.05.16 12:31MTIAz elhízott és túlsúlyos emberek szállítása több üzemanyagot igényel, ráadásul többet is esznek másoknál, és a helyzet csak romlik, hiszen egyre többen küzdenek súlyproblémával - érveltek a London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatócsoportjának tagjai, akik a Lancet című szakfolyóirat pénteken megjelenő számában publikálták tanulmányukat. Világszerte legkevesebb 400 millió elhízott felnőtt él.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2015-re több mint 700 millió lesz az elhízottak száma, és 2,3 milliárd a túlsúlyosaké. A világnépesség 40 százalékának testtömeg-indexe (BMI) 30 körül van. Sok ország hamarosan eléri, illetve már meg is haladta ezt a szintet - vázolta fel a tényeket Phil Edwards, a tanulmány egyik szerzője. A BMI a magasság és a súly arányából kiszámított jelzőszám.
Normális esetben 18-25 közötti értéket kell kiadnia, 25 fölött túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélünk. Az elhízott emberek átlagosan napi 1680 kalóriát fogyasztanak az erőnlétük megőrzéséért, és további 1280-at a napi mozgás fedezeteként - ez 18 százalékkal több egy normális testtömeg-indexű ember szükségleténél. A soványabbak kevesebbet esznek és hajlamosabbak a gyaloglásra, így szállításuk kevesebb üzemanyagot igényel és a mezőgazdaságot is kevésbé terhelik - magyarázta Edwards, és hangsúlyozta, hogy az utóbbi azért fontos, mert az üvegházhatást kiváltó káros gázok 20 százaléka a mezőgazdasági termelésből származik.
A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a világ a normális testtömeg-index felé haladna, az nem csak a globális felmelegedésre lehetne hatással, hanem az élelmiszerhiányt is enyhíthetné, s leverhetné az egyre magasabbra kúszó élelmiszerárakat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


