Aki keveset alszik, hizlaló ételt választ?
A fáradt agy a zsíros csokisfánk mellett dönt
Az alvás elhanyagolása, az éjszakázás kalóriadúsabb, zsírosabb ételek fogyasztására késztet - most kiderült, hogy pontosan miért. Ha nem alszunk, döntéshozatalunk is kárt szenved.
2012.06.12 08:15ma.huEgy új kutatás szerint az alváshiányból fakadó éhség és sóvárgás, amely súlygyarapodást okoz, csak részben köszönhető az étvágy kialakulásában résztvevő hormonoknak. Agyunk sokkal nagyobb szerepet játszik ebben, mint a hasunk.
Két kisebb, Bostonban bemutatott tanulmány szerint az alváshiány aktivizálja az agy bizonyos területeit, melyek örömöt "keresnek", és a gyorsétel is kielégülést jelent számukra.
Hogy a dolgok még rosszabbul alakuljanak, az álmosság más agyi régiók tevékenységét is visszafogja, és nem áll akadály az ilyen típusú vágyak útjába.
A Columbia egyetem kutatói FMRI-t használtak annak kiderítésére, milyen különbségek figyelhetők meg az agy véráramlásában, ha valaki a megfelelő 8 órát végigaludta, illetőleg nem aludt, csak 4 órát.
Figyelték a 25 önkéntes résztvevők agyát, miközben képeket mutattak nekik egészségtelen ételekről vagy egészségesekről, így gyümölcsökről, zöldségekről, zabkásáról.
A sóvárgást előidéző illetve jutalmazás-régió sokkal aktívabb volt a nem kipihent résztvevőknél, mint azoknál, akik eleget aludtak.
"Amikor az egyén nem aludta ki magát, az öröm-kereső agyterületek voltak ösztönözve - mondta el a tanulmányvezető, Marie-Pierre St-Onge, az egyetem New Yorki elhízás-kutatási központjából. - A kialvatlan emberek olyan ételek után vágyakoztak, mint a pepperónis pizza, a sajtburger és a sütemény."
A kutatók valószínűsítik, hogy a fáradt emberek azért vágynak magas kalóriás ételekre, mert szervezetük és agyuk extra energia-löketet kíván. A kialvatlan ember agya feltételezésük szerint úgy reagál, mintha ételtől is megfosztották volna.
Korábbi tanulmányok már rámutattak a kevés alvás és az elhízás összefüggésére, de az tisztázatlan maradt, hogyan hat az alvás a hízásra.
A kutatók azt kezdték vizsgálni, hogyan befolyásolja az alvás a hormonokat és az étvágyat.
Az éhezés és a sóvárgás nem az egyetlen tényező - egy másik tanulmány arra is rávilágít, hogy az ún. magasabb rendű agyi funkciók, melyek segítenek nekünk az érvek és ellenérvek felmérésében, bonyolult döntések meghozatalában, beleértve azt, hogy mit eszünk -, valószínűleg "veszélyeztetettek" az alváshiány hatására.
A hatást a Kaliforniai egyetem tanulmánya is megerősítette, itt szintén azok a résztvevők vágytak az egészségtelen ételekre, akik 24 órája ébren voltak.
Volt azonban egy érdekesség, amit felfedeztek: amikor az önkénteseket megfosztották az alvástól, nemcsak az élvezet-kereső területeken mutatott aktivitást az agyuk, a döntéshozatalt illetően csökkenő aktivitás volt megfigyelhető - monta el Stephanie Greer tanulmányvezető.
Úgy tűnik, hogy a fáradt ember helyesen dönteni sem igazán képes, ezért csábul el a magas kalóriatartalmú ételek irányába.
Kapcsolódó írások:
- Gyökérben a súlyos fáradtság ellenszere!
- Nem a munkanap tesz nyavalygóssá!
- Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
- Már a hétvégi alvásunkkal is baj van!
- Jó hír a fáradt anyukáknak!
- Alvás kéne a diáknak, no de az órán?!
- "Zsír" - Minél kevesebbet alszunk, annál kövérebbek leszünk
- Már magadat se bírod elviselni? Íme az oka!
- A gyerek nem szimulál, csak "halálosan" fáradt?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06