Mindent megcsinál a máj, ami elvárható tőle...
Működik az emberi minimáj az egerekben
Kis méretű, működő emberi májat hoztak létre japán kutatók egérben indukált pluripotens - sokféle célra alkalmas - őssejtek felhasználásával.
2012.06.08 20:20MTIAz új technika segítségével a későbbiekben donorszerveket hozhatnak létre májelégtelenségben szenvedő páciensek számára.
Tanigucsi Hideki kutatásvezető, a Jokohamai Egyetem professzora pénteken elmondta, hogy vélhetően ez az első eset, amikor működő szervet sikerült létrehozni indukált pluripotens őssejtekből.

Mint hozzátette, továbbra is vannak megoldandó feladatok. Ki kell például dolgozni annak módját, hogy tömegesen tudjanak iPS sejteket tenyészteni, mivel nagy mennyiségű sejtre van szükség egy beültethető szervhez.
Kísérleteikben a kutatók egér testébe ültették az iPS sejteket, ahol kialakult a kicsi, de működő máj. Őssejteket lehet nyerni embriókból, ezek az embrionális őssejtek, de elő lehet állítani felnőtt, testi sejtekből is.
Az iPS sejtek létrehozásánál felnőtt sejtekből indulnak ki, és a megfelelő növekedési faktorok hozzáadásával úgy irányítják, hogy sokféle célra alkalmas őssejtekké alakuljanak át.
A kutatás során végül 5 milliméter nagyságú májat sikerült kialakítani, amely képes volt arra, hogy emberi fehérjéket állítson elő és lebontson készítményeket, ahogyan az egy működő májtól elvárható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06