Tombol az internetes napló őrület!
Blog-mánia: naplót vagy verset ír minden harmadik diák
Író az, aki annak vallja magát. Mindenkiben benne van egy regény lehetősége - ismerjük ezeket az alapigazságokat, és úgy tűnik a hazai középiskolások szívesen gyakorolják az írás mesterségét.
2008.05.15 19:00FISZA 16-18 éves korosztály 32 százaléka naplót, 27 százaléka verseket, 15 százaléka novellát, 6 százaléka regényt, 8 százaléka blogot ír.
A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) középiskolákban végzett 2863 fős reprezentatív felmérése jól mutatja, hogy a kamaszkor egyik kedvelt önkifejezési, önismereti formája az írás. Míg a lányok inkább naplót írnak, addig a fiúk az interneten blogot vezetnek a hétköznapokról.
A pályaválasztás szerinti versírási aktivitás alapján a legszorgalmasabb írópalánták a művészeti, illetve bölcsészettudományi pályára készülők, legkevésbé pedig a műszaki, valamint orvostudományi karokra jelentkezők vállalkoznak írói tevékenységre. Érdemes megjegyezni, hogy az íráskedv nem csak a középiskolás diákokra jellemző.
A Magyar Író Akadémia 2006 őszétől indít írói mesterkurzusokat kortárs írók vezetésével, és a mai napig több mint 500-an végezték el az államilag akkreditált íróképzést. A diákok olvasmánylistája érdekes változásokat mutat: a tavalyi évhez képest Paul Coelho, Agatha Christie, Edgar Allan Poe a külföldi, míg Szabó Magda, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor hazai új belépő az írók népszerűségi listáján.
Az irodalmi személyek toplistáját a Nyugat 100. évfordulóján Ady Endre vezeti, és a diákok valós olvasási kedvét jelzi, hogy nem csak az érettségi tételek alakjai jelentek meg a toplistán, hanem valós olvasmányélményeik szerzői is, mint például Paul Coelho, Dan Brown vagy J.K. Rowling. A legkedveltebb történelmi személyeket vizsgálva, talán nem annyira meglepő, hogy a reneszánsz évet ünnepelve az igazságos Mátyás király lett a legkedveltebb a diákok körében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06