Vigyázzunk ha pancsol a gyerek!
A gyerekek érzékenyebbek a vízi fertőzésekre
A tíz év alatti gyerekeket jobban fenyegeti a baktériumokkal szennyezett fürdővíz miatti megbetegedés, mint az idősebb gyerekeket vagy a felnőtteket - állapította meg az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) és a Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) kutatóinak jelentése.
2008.05.12 19:30MTIAz Epidemiology című járványügyi szakfolyóirat májusi számában közölt tanulmány az első olyan kutatási eredmény az Egyesült Államokban, mely tényszerűen is megerősíti a feltételezést, hogy a gyerekek érzékenyebbek a vízi fertőzésekre. A Timothy J. Wade által vezetett kutatócsoport azt is megállapította, hogy kísérleti eljárásuk, mellyel a baktériumok DNS-ének mérésével követik a víz szennyezettségét, gyorsabb és pontosabb előrejelzést ad az egészségügyi kockázatra, mint a korábban alkalmazott vízminőséget ellenőrző módszerek.
A kutatók 2003-ban és 2004-ben az Michigan-tó három és az Erie-tó egy strandján mérték a víz szennyezettségét és a látogatók kockázatát. A hatóságok jelenleg 24-től 48 órán belül tudják kitenyészteni a helyi ellenőrző laboratóriumokban a vízmintákban található baktériumtörzseket. Az új, DNS meghatározáson alapuló módszerrel viszont két órán belül megállapítható a szennyezettség mértéke. Az egészségügyi kockázatok felmérése céljából 10-12 nappal a fürdőzés után kikérdezték a strandolókat esetleges tüneteikről.
78 napon keresztül összesen 1359 vízmintát elemeztek és 21 105 interjút vettek fel. A napok mintegy egyharmadán az Enterococcus baktérium szintje meghaladta a megengedett mennyiséget a vízben. Ezzel együtt nőtt a gyomor-bélrendszeri panaszok száma a látogatók közt, aminek kockázata különösen nagy volt a 10 év alatti gyerekek körében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


