Nem volt strandidő!
Alig volt vendég a fővárosi strandokon a hosszú hétvégén
A Palatinus strandon a nap folyamán hatvanan voltak, de a május 1-jei nyitás óta egyik nap sem adtak el napi 300 belépőt. Megjegyezte, ahhoz, hogy ne legyen veszteséges a napi nyitva tartás, legkevesebb ezer vendégnek kell lennie.
2008.05.04 18:08MTIRák Tibor tájékoztatása szerint az összes fővárosi fürdőben hat és kilencezer között változott a vendégek száma az elmúlt napokban. Hozzátette, azt nem lehet megmondani, hogy a Dagály vagy a Gellért szabadtéri medencéit mennyien használták, mivel mindkét fürdő egész évben nyitva van, így állandó vendégkörrel is rendelkezik.
Úgy látja, egyelőre nem lehet megmondani, hogy az időjárás vagy a belépőjegyek ára tartotta távol az embereket. Kiss Ferenc a társaság főmérnöke május 1-jéén az MTI-nek azt mondta, a négynapos pihenőidőszak miatt sokan vidékre vagy külföldre utaztak, ami szintén oka lehet annak, hogy ilyen kevesen látogattak ki a strandokra a szezonkezdeten.
A strandokra szombaton, vasárnap, illetve ünnepnap 200 forinttal drágábban lehet jegyet vásárolni. Így például a Palatinuson a nyitónapon a felnőttek 2.000 forintért, a gyermekek és a nyugdíjasok pedig 1.500 forintért vehettek belépőt.
A Dagályon ennél 100-100 forinttal olcsóbbak a hétvégi, ünnepi felnőtt- és gyermekjegyek. A fürdőcég idén bevezetett úgynevezett strandváró akciójának keretében hétköznap mindennap más strand kereshető fel féláron. A Palatinuson minden pénteken, a Dagályon pedig hétfőn lesz a féláras nap. A strandok egy része csak május 24-31-én nyit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


