Nagy mértékben jellemző rájuk a szorongás
Észre sem vesszük, hogy az arthritis-es depressziós is?
A depresszió és a szorongás gyakran jár együtt az arthritisszel. A betegségek főként 45 év felettieket érintenek - állapította meg egy új tanulmány.
2012.05.02 08:15ma.huA depresszió és a szorongás érinti az amerikaiak egy harmadát, akik arthritis-ben is szenvednek és 45 év felettiek - közölte egy új tanulmány.
A kutatók szerint, bár az arthritis a szorongással küzdőknél kétszer olyan gyakori, mint a depressziósoknál, az orvosoknak fokozottan oda kell figyelniük ezeknél a pácienseknél a depresszióra is.

A tanulmány közel 1800 arthritis-es illetve egyéb reumatikus problémával küzdő embert vizsgált. A résztvevők közül 31 százaléka szorongásról, 18 százalék pedig depresszióról számolt be.
A páciensek egyharmadát legalább az egyik probléma érintette, 84 százaléka azoknak pedig, aki depressziós volt, szorongással is küzdött.
Ugyanakkor csupán a felük vett igénybe mentális kezelést előző évben - derítette ki a tanulmány, melyet az Arthritis Care & Research közölt.
Széleskörben elterjedt mivolta és a hatékony kezelések miatt javasolt lenne, hogy minden arthritis-es beteget szűrjenek a szorongás és a depresszió szempontjából is - mondta el Dr. Louise Murphy tanulmányvezető.
Hozzátette: számos arthritis-ben szenvedő beteg nem kér segítséget, az egészségügyben dolgozók esetében pedig hiányzik a beavatkozás lehetősége, amely javítaná az arthritis-esek életminőségét.
Kapcsolódó írások:
- Megvan, mi segít a mellrákot túlélőknek
- Mit ront el babájánál a depressziós anya?
- Kevesen tudnak szembenézni az egyedülléttel depresszió nélkül
- Meghökkentő: egyszerű tükörrel gyógyulhatnak az arthritis-ben szenvedők?
- Ártani nem árt: 9 természetes ötlet az arthritis psoriatica ellen!
- Kevesebb ízületi károsodást okoz az arthritis a testesebb pácienseknél
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


