Gyorsan fogy a kokainfüggők szürkeállománya
Hamar búcsút inthet agyszöveteinek a drogos
Kétszer gyorsabban fogy a kokainfüggők szürkeállománya, mint amennyit az öregedéssel természetesen együtt járó agyszövetvesztés indokol - állapították meg a Cambridge-i Egyetem kutatói.
2012.04.25 20:20MTIAz agy öregedésével együtt jár, hogy veszít az idegsejtek által alkotott szürkeállomány a tömegéből. A szürkeállomány csökkenése együtt jár a memória romlásával és a kognitív képességek hanyatlásával is.
Karen Ersche kutatásvezető középkorú kokainfüggő embereket vizsgálva arra az eredményre jutott, hogy az öregedés, a szellemi hanyatlás számos jelét mutatják.

Keresve az ennek hátterében lévő okokat, csoportjával mágneses rezonanciás felvételeket készített a vizsgálatba bevont emberek agyáról, és mérte szürkeállományuk térfogatát.
Összesen hatvan kokainfüggő és hatvan nem függő résztvevő agyát vizsgálták - számolt be róla a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
Az önkénteseket úgy válogatták ki, hogy életkor és nem szerinti eloszlásuk, valamint verbális IQ-juk nagyjából megegyezzen a két csoporton belül.
Kiderült, hogy miközben a nem függő csoport tagjainál évente átlagosan 1,69 milliliterrel csökkent a szürkeállomány térfogata, addig a kokainfüggőknél ez a szám csaknem duplája, 3,08 milliliter volt.
Tanulmányukat a szerzők a Molecular Psychiatry című szakfolyóirat legfrissebb számában tették közzé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


