Kozmetikumban, műanyagban a diabétesz?
Az időseknek főleg óvakodni kéne a műanyagoktól?
A műanyagokban és kozmetikumokban is megtalálható ftalátok magasabb vérszintje idősebb korban összefüggésben lehet a cukorbetegség nagyobb kockázatával - állapították meg svéd kutatók.
2012.04.14 11:55MTIAz Uppsalai Egyetem munkatársai mintegy ezer, 70 évnél idősebb embert vontak be tanulmányukba, amelynek eredményét a Diabetes Care című szakfolyóiratban ismertették.

A vizsgálatban mérték a résztvevők vérmintáiban a ftalátok lebomlásakor keletkező toxinok koncentrációját. Úgy találták, hogy a kémiai bomlástermékek szintjének már kis mértékű emelkedése is megduplázta a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát.
A ftalátokat műanyagok lágyítására használja az ipar, de olyan kozmetikumokban is előfordulhat, mint az önbarnítók, a parfümök vagy a hajlakkok.
"Bár további tanulmányokban szükség van eredményeink megerősítésére, mindenképpen alátámasztják azt a hipotézist, hogy a környezetünkben lévő bizonyos vegyületek hozzájárulhatnak a cukorbetegség kialakulásához" - magyarázta a The Daily Telegraph című brit napilapnak Monica Lind kutatásvezető.
Mint hozzátette: korábbi kutatásaik a ftalátok más egészségügyi kockázataira, például az elhízás nagyobb esélyére is utaltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


