Szívelégtelenségről árulkodik a szédülő fej
Szédül reggelente? Megtudhatja, mi lehet a vége
Gyakran előfordul velünk, hogy felkelés után megszédül a fejünk? Nem árt vigyázni - lehet, hogy szívelégtelenség van kilátásban...
2012.03.22 16:55ma.huNem árt óvatosnak lennie annak, aki az ágyból kikeléskor szinte részegnek érzi magát. A feje megszédül, frissnek cseppet sem mondható. Ez ugyanis lehet annak a jele, hogy nagyobb az esélyük a szívelégtelenségre. A szédülés gyakori reggel, felkelés után.
Az ember felállna, de rosszul érzi magát - ennek oka a vérnyomás hirtelen lecsökkenése, vagy ortosztatikus hipotenzió. A kutatók szerint azoknak az embereknek, akik ezt átélik, 54 százalékkal nagyobb esélyük van a szívelégtelenségre, mint azoknak, akik nem tapasztalnak ilyet.
A kockázat 34 százalékos maradt úgy is, ha a kutatók bevonták a vizsgálatba a mindig magas vérnyomással küzdőket is. A jelenség a legkifejezettebb a 44-55 éves kor közöttieknél volt - adta hírül a Hypertension amerikai szaklap.

Az Észak-Karolina egyetem kutatói 12 ezer páciens vérnyomását mérték meg és hasonlították össze, amikor fekvő helyzetben voltak, és nem sokkal azután, hogy felálltak.
A vizsgálatot megismételték 17,5 évvel később. Sokuknál szívelégtelenséget állapítottak meg a kórházi nyilvántartások és halotti anyakönyvi kivonatok alapján.
Azoknak, akik szívelégtelenségben szenvedtek, 11 százaléka már a tanulmány kezdetekor is ortosztatikus hipotenzióval küzdött.
Dr. Christine DeLong Jones tanulmányvezető elmondta: az ortosztatikus hipotenzió valószínűleg összefügg a szívelégtelenség kialakulásával. A magas vérnyomásról, a diabéteszről és a szívkoszorúér-betegségről már ismert, hogy hozzájárulnak a szívelégtelenséghez.
A szívelégtelenség akkor jelentkezik, amikor a szív nem képes a vért megfelelően szétpumpálni a test minden részébe. Oka pedig általában az, hogy a szívizom túl gyenge vagy merev a megfelelő működéshez.
Megelőzésképpen az ortosztatikus vérnyomásmérés esetleg kiegészítheti a normál vérnyomás mérést, ami nem igény külön berendezést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


