Stroke, infarktus, szellemi romlás az eredménye
Képességrombolóként borul ránk a szennyezett levegő
Egy hét alatt két, korszerű módszerrel végzett tudományos vizsgálat jelezte, hogy a légszennyezettség sokkal nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent, mint azt korábban hitték...
2012.03.05 20:20MTIA szennyezett levegő nagy veszély: az idős emberek szellemi képességének romlásától az agyi katasztrófákon át az infarktus megjelenéséig szinte minden kóros jelenségben szerepet játszik.
Gregory Wellenius és munkatársai egy bostoni kórházába 1999 és 2008 között heveny szélütés miatt fölvett 1705 beteg kórtörténetét elemezték. Arra voltak kíváncsiak, volt-e valamilyen összefüggés a rosszullét időpontja és a légszennyezettség mértéke között.
A levegőben lebegő szennyező részecskék számát folyamatosan mérték. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy az agyi katasztrófa kockázata a légszennyezettség maximális mértékét követő 12-14 óra múlva lett a legnagyobb.

A város levegője egyébként az egész vizsgálat alatt nem volt rosszabb, mint az amerikai Környezetvédelmi Hatóság által megengedett általános szint.
A tanulmányt az Arvhives of Internal Medicine közölte, és fontossága miatt neves szakértők véleményét is megkérdezték az eredményekkel kapcsolatban.
Robert D. Brook és Sangay Rajagopalan szerint az Egészségügyi Világszervezetnek és az illetékes amerikai hatóságnak egyaránt mérlegelni kellene a légszennyezettség megengedett határának leszállítását.
A folyóiratnak ugyanebben a számában jelent meg a Jennifer Weuve vezette munkacsoport cikke is. Az amerikai ápolónők vizsgálati eredményeinek összegyűjtése és tudományos értékelése évtizedek óta folyik: a kutatók ebből a hatalmas adatcsoportból emelték ki és vették szemügyre a csaknem húszezer, ma már 70-81 esztendős nő eredményeit.
Mind a durvább szemcséjű, 2,5-10 mikrométer átmérőjű, mind a 2,5 mikrométernél is apróbb, levegőt szennyező anyagok hatását vizsgálták.
Megállapították, hogy mind a nagyobb méretű, mind a kisebb nagyságú szennyező anyagoknak éveken keresztül történő belégzése mérhetően fokozta az idős nők emlékezőképességének és gondolkodási sebességének a romlását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


