Megjósolható
Lassan jársz - nagy eséllyel demenciában szenvedsz majd
A járási sebesség alapján megjósolható, hogy mekkora eséllyel alakul ki valakinél a későbbiekben demencia, a kézszorítás ereje pedig a szélütés valószínűségét jelezheti előre.
2012.02.17 09:08MTISzakértők szerint a járássebesség és a szorítóerő mérése igen egyszerű és gyors módja lehet az egészségi állapot megállapításának idősebb pácienseknél. A legfrissebb tanulmányban 2410, átlagosan 62 éves ember agyát szkennelték, járási sebességét és kezének szorítóerejét mérték a Bostoni Orvosi Központ kutatói Erica Camargo vezetésével.
Az Amerikai Neurológiai Akadémia éves konferenciáján ismertetett eredmények szerint a követés 11 éve alatt 34 embernél alakult ki demencia és 79 ember esett át szélütésen. A kutatók úgy találták, hogy akik lassabban jártak, azoknál nagyobb volt a kockázata a demencia kialakulásának, akiknek pedig gyengébb volt a kézszorítása, azoknál nagyobb volt a valószínűsége, hogy szélütést kapjanak.
A lassú járás és a gyengébb egészségi állapot között már korábbi tanulmányok is jeleztek összefüggést. A British Medical Journal című orvosi folyóiratban 2009-ben ismertetett eredmények szerint a legkisebb - férfiaknál 5,5 kilométer/óra, nőknél 4,8 kilométer/óra alatti - sebességgel haladó embereknél a halálozási arány 44 százalékkal magasabbnak bizonyult, mint a többieknél.
A szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás pedig csaknem háromszor gyakoribb volt a leglassabb harmadnál, mint a gyorsabbaknál. Az öt éven át tartó követéses vizsgálatban három francia városban összesen 3200 idős, 65 és 85 év közötti férfi és nő vett részt. A Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban 2011-ben közzétett tanulmány szerint a 6-tól 21 éven át tartó követési időtartam alatt a kezdetben gyorsabban járók tovább éltek.
Az összefüggést a nőkre és a férfiakra is, valamint minden vizsgált korosztályra érvényesnek találták, de különösen erőteljes volt a 75 év fölöttiek körében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


