A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Kétszer akkora valószínűséggel fejlődnek ki problémák a szájban a felnőtt dohányosoknál, mint azok esetében, akik letették a cigarettát - derül ki egy új tanulmányból.
2012.02.08 08:15ma.huA dohányosoknál kétszer nagyobb a különféle szájproblémák, így a szájüregi rák, az ínybetegségek és a fogszuvasodás kialakulásának esélye, mint azoknál, akik elhagyták a rossz szokást. Összehasonlítva őket a sosem dohányzókkal pedig négyszer akkora valószínűséggel érinti a "füstölgőket" valamelyik probléma - mutattak rá amerikai kutatók.
Az is kiderült, hogy a 18-64 év közötti dohányosok a káros szokást elhagyókhoz képest 1,5-ször nagyobb eséllyel, a sosem cigarettázókhoz képest pedig kétszer akkora valószínűséggel kapnak meg három vagy ennél is több orális betegséget.

Noha a most is dohányzók tisztában vannak a szokásuk okozta veszélyekkel, mégsem látogatnak el gyakrabban a fogorvosukhoz, hogy ellenőriztessék szájuk, fogaik állapotát.
A dohányosoknál a nem dohányzókhoz képest nagyjából kétszer akkora a valószínűsége, hogy már 5 éve nem jártak a fogorvosnál.
Sok esetben a fő okként azt jelölik meg, hogy nem tudják kifizetni a kezelést. A kutatás kimutatta, a költség az elsőszámú ok, amiért az orális egészségügyi problémákkal küzdő felnőttek legalább fél éve nem mentek fogászhoz.
A jelenleg is dohányzók fele nem tudja megfizetni a költséges kezelést, vagy nincs biztosítása - állapították meg a kutatók. Ugyanez igaz a korábban dohányzók 36-, és a sosem dohányzók 35 százalékára.
A jelentés mindenesetre hangsúlyozza, hogy van összefüggés a dohányzás és az orális betegségek között. Utóbbiak sajnos, amint az köztudott, olyan súlyos problémákat jelezhetnek előre, mint a stroke, szívbetegség, cukorbetegség vagy a HIV.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


