Nőtt a mell- és méhnyakrákok esetek száma, de...
Életek menekülnek meg, mert felismerik!
Sokan mentek időben orvoshoz: 1980 és 2010 között nőtt a felismert mellrákos esetek száma, két és félszeresére - a méhnyakrákos eseteké pedig 20 százalékkal emelkedett, legnagyobb mértékben a fejlődő országokban.
2011.09.15 13:00MTIA The Lancet című orvosi folyóiratban csütörtökön közzétett tanulmány szerint a felismert mellrákos esetek száma 1980-ban 640 ezer körül volt, amelyeknek 65 százalékát a fejlett országokban diagnosztizálták, ezzel szemben 2010-ben 1,6 millió volt az új esetszám, amelyek 51 százalékát fejlődő országban élő nőknél diagnosztizálták.
Ugyanezen időszak alatt a méhnyakrákos esetek száma évente 378 ezerről 454 ezerre emelkedett a felmérésbe bevont 187 országban.
Emlődaganat következtében 2010-ben 425 ezer nő halt meg, akik közül 68 ezren fejlődő országban élt fiatal nők voltak (15 és 49 év között).
A méhnyakrák miatti halálozási arány csökkent, ám még így is 200 ezer nő életét követelte tavaly, akik közül 46 ezren éltek szegényebb gazdaságú országban és voltak 15-49 évesek.
A felismert rákos esetek számának emelkedését egyrészt a jobb diagnózis okozza, másrészt a népesség elöregedése, hiszen a világ lakosságának egyre nagyobb hányada éri el azt az életkort, amikor a rákbetegségek kockázata emelkedik.
Az elemzést a seattle-i Washington Egyetem kutatói végezték Mohammad Forouzanfar vezetésével.