Minden csak a fejben történik?
Hoppá: csak a gondolat miatt hat a kávé?
Ha az a típus vagy, aki el sem tudja képzelni a reggelt a megszokott koffeinlöket nélkül, valószínűleg már a koffeinmentes kávé gondolatától is elálmosodsz.
2011.09.07 16:00medipress.huEgy új tanulmány szerint azonban nem kell aggódnunk azért, hogy esetleg valaki véletlenül koffeinmentesre cseréli a kávét a főzőben, ugyanis amíg azt hisszük, hogy a koffeines kávét isszuk, valószínűleg ennek megfelelően reagálunk.
Boldogabbá és mentálisan éberebbé válunk, ugyanúgy, mintha valóban egy adag méregerős feketelevest gurítottunk volna le. Vagyis a kutatók szerint a koffein nem feltétlenül a csészénkben, hanem az elménkben van.
A University of London kutatói 88 tizennyolc és negyvenhét év közötti hallgató részvételével vizsgálták ezt a placebo hatást.
Az alanyok naponta legalább egy csésze koffeines kávét fogyasztottak szokás szerint. A résztvevők úgy tudták, hogy a kutatók a koffein kedélyállapotra és agyi teljesítőképességre gyakorolt hatását vizsgálják.

A résztvevőket négy csoportra osztották. Az első kettő koffeines kávét kapott, de az egyik csoport tagjai úgy tudták, hogy a kávé koffeinmentes. A másik két csoport tagjai egy csésze koffeinmentes kávét kaptak, az egyik csoport tagjainak azonban azt mondták, hogy koffeines kávét isznak.
A hallgatók öt perc alatt ihatták meg kávéjukat, majd 55 percet pihentek, és tesztekkel vizsgálták kedélyállapotukat és agyműködésüket.
Az eredmény azt mutatta, hogy a koffein valós fogyasztása és maga a hit, hogy koffeint fogyasztottak egyaránt javította a résztvevők figyelmét és feladatmegoldó sebességét, amivel pszichomotoros funkciójukat mérték.
Az Appetite folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt javasolják, hogy ha például házastársunk olyan sok koffeint fogyaszt, hogy már nem tud tőle elaludni, érdemes titokban koffeinmentesre cserélni a kávét.
A placebo hatás persze csak akkor működik, ha a fogyasztó nem tud róla, ezért igyekezzünk eltüntetni a koffeinmentes kávé csomagolását, nehogy kiderüljön a turpisság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


