Kínában a legbetegebbek a munkások - azt mondják..
Na, kinél lógnak a legtöbben?
Kínában van a legtöbb álbetegeskedő a munkahelyi hiányzásaikat tekintve, a franciáknál legkisebb az arány - derítette ki egy nemzetközi felmérés.
2011.09.02 15:00MTIAz amerikai Munkaerő Intézet csaknem 10 ezer embert kérdeztetett meg, és ez alapján végeztek a kínaiak az élen: 71 százalékuk vallotta be, hogy jelentett már beteget makkegészségesen is munkahelyének.
A vizsgált nemzetek közül a sereghajtók a franciák, náluk az álbetegarány csak 16 százalékos.

Az eltérés nyomós oka lehet, hogy Franciaországban évi 30 nap szabadság jár a dolgozóknak, míg Kínában mindössze 10 nap a minimum.
Kína után India következik a listán 62 százalékkal - ott évi 12 nap a minimális szabadság. Az Egyesült Államokban és Kanadában az emberek bő fele hazudta már magát betegnek a munkahelyén.
Ami az okokat illeti, első helyen a stresszből kilépés vágya áll, a másodikon lebetegedett gyerek. A kérdezők a betegszabadsági időtöltés mikéntjét is firtatták.
A válaszok szerint az emberek zöme egyszerűen otthon marad és tévét néz, vagy az ágyban lustálkodik, de Mexikóban és Indiában többre tartják a társasági életet, ott inkább barátokkal és rokonokkal múlatják az álbetegeskedéssel szerzett szabadidőt.
Kapcsolódó írások:
- Egy fehérje állíthatja meg a HIV-vírus szaporodását
- Drágulnak a szenvedélybetegségek
- Nemcsak éhezésre, szívbetegségre is ítélhetik magukat
- Aszerint kéne kezelni, hogy nő, vagy férfi
- Gyilkos kór: még nem késő, hogy megnézd a bőröd!
- Sokkal nagyobb a cukorbetegség esélye, ha esszük...
- Nem sok minden ment meg a skizofréniától?
- Öröklődő betegség lehet a szívinfarktus
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


