Máshogy érzik boldognak magukat idősek és fiatalok
Te már ezért boldog vagy...?
A fiatal és az idős emberek valójában teljesen eltérő módon élik meg a boldogságérzetet, mikor azt mondják, hogy boldognak érzik magukat, állítja egy új tudományos tanulmány.
2011.08.11 13:00medipress.huA kutatók szerint a fiatalabb generációk körülbelül 60 százalékának számára a boldogságérzet egyet jelent az izgalommal. A felmérések alapján a fiatal felnőttek nehezen találnak boldogságot izgalom nélkül, míg a gyerekek számára ez a két érzés szinte teljesen elválaszthatatlan egymástól.
Ezzel szemben az idősebb korosztály 80 százalékánál az elégedettség érzése váltja ki a boldogságot. A tanulmány szerint tehát legalább két teljes mértékben eltérő boldogságérzetről beszélhetünk.

A tanulmány során a kutatók különböző korosztályú emberek által írt blogok szövegét elemezték egy speciális számítógépes programmal, amely kifejezetten a boldogsághoz és egyéb érzelmekhez köthető kifejezéseket analizálta.
Ezt követően a kutatók megvizsgálták és összehasonlították a résztvevők boldogságról alkotott definícióját, majd megfigyelték, hogy milyen érzelmeket vált ki belőlük egy nyugalmat árasztó, illetve egy energetikus zeneszám, végül megkérdezték a résztvevőket, hogy milyen típusú kiadásokra költenek szívesen.
"Két, egymástól teljesen eltérő boldogságról van szó: az egyik a békesség, a másik az izgalom érzéséhez köthető" - mondta Cassie Mogilner professzor, a Pennsylvaniai Egyetem kutatója.
A különbség vélhetően elsősorban a jövőre, illetve a jelenre fektetett hangsúly közötti különbségből fakad.
A fiatalabb generációkat általában jobban foglalkoztatja a jövő, ezért az ő boldogságuk inkább az izgalmakon alapul, míg az idősebb nemzedék nagyobb jelentőséget tulajdonít a jelennek, így az ő örömforrásuk inkább az elégedettséggel hozható összefüggésbe - tette hozzá Mogilner professzor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


