A párt ejtené az új alaptörvényt
Az MSZP az ország tekintélyét félti
Az MSZP újfent arra szólítja fel a kormányt, hogy ne léptesse életbe az új alaptörvényt. Az alaptörvény kapcsán született velencei bizottsági jelentés ismeretében a szocialisták úgy ítélik meg, ha a kabinet mégis életbe lépteti az új alkotmányt, azzal Magyarország teljes nemzetközi tekintélye elveszhet.
2011.06.20 14:20MTIBárándy Gergely és Harangozó Gábor szocialista politikusok hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Velencei Bizottság megállapításai az új alaptörvény kapcsán szinte azonosak az MSZP korábban elhangzott kritikáival.
Bárándy Gergely kiemelte például, hogy az új alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények indokolatlanul korlátozzák a következő kormányok mozgásterét. Hangsúlyozta, hogy az alaptörvény hatalomkoncentrációt eredményez és az alkotmányozás több ponton napi politikai célokat szolgál.
A Velencei Bizottság - mint elhangzott - megállapította azt is, hogy az új alaptörvény megszületése nélkülözte az átláthatóságot, nem volt biztosított annak kapcsán a megfelelő társadalmi párbeszéd sem. A bizottság is úgy ítéli meg, hogy a határon túli magyaroknak biztosított választójog aggodalomra ad okot - mondta Bárándy Gergely.
A politikus hangsúlyozta: a Velencei Bizottságot, amely az Európa Tanács alkotmányossági ügyekben illetékes szerve, nem érheti az a vád, hogy a magyar ellenzék befolyásolja. Mint mondta, a testület főként egyetemi professzorokból áll "akiket megvezetni sem lehet".
Harangozó Gábor elmondta, az egész folyamat azzal kezdődött, hogy január közepén az európai néppárti svéd képviselők monitoringeljárás megindítását kezdeményezték Magyarországgal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


