Püspökladányban ismételni kell
Micsoda meglepetés: fideszes az első ember Felcsúton
A Fidesz-KDNP jelöltjét, Mészáros Lőrincet választották polgármesterükké a felcsútiak a vasárnapi időközi önkormányzati választáson.
2011.06.20 08:18MTIPetrin László, a Fejér megyei község jegyzőjének tájékoztatása szerint az 1836 lelkes falu 1449 szavazásra jogosult választópolgára három jelölt közül választotta meg a község új vezetőjét. Két szavazókörben 909-en járultak az urnákhoz.
A 903 érvényes szavazatból 571-et - a voksok 63,23 százalékát - a vállalkozóként dolgozó Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kuratóriumának elnöke kapta.
A független Varga Györgynek - a község korábbi polgármesterének - 318-an szavaztak bizalmat, s ezzel a szavazatok 35,21 százalékát, míg az ugyancsak független Vörös Kálmán nyugdíjas tűzoltó 13 szavazattal a voksok 1,43 százalékát szerezte meg. Felcsúton azért kellett időközi polgármester-választást kiírni, mert a falu korábbi vezetőjének, a független Varga Györgynek a megbízatását - egy tavaly december 24-én hatályba lépett törvénymódosítás alapján - összeférhetetlenség miatt megszüntette a képviselő-testület.
Az önkormányzati törvény módosítása szerint ugyanis meg kell szüntetni annak a polgármesternek a megbízatását, akinek köztartozása van, s azt a felszólítást követő 60 napon belül nem rendezi.
Varga György - aki március 7-én befizette a köztartozását - a képviselő-testület döntése ellen a Fejér Megyei Bírósághoz fordult, az azonban jogszerűnek ítélte a határozatot, mivel a döntés meghozatalának időpontjában fennállt az összeférhetetlenség.
Püspökladányban ismételni kell
Meg kell ismételni püspökladányi időközi országgyűlési képviselő-választást, mivel érvénytelen lett a voksolás második fordulója is a Hajdú-Bihar megyei városban vasárnap. Egyházasgergén a Fidesz-KDNP-Kisgazda Polgári Egyesülés jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást, a leadott 373-an szavazatból 125-tel. Jászágón, ahol polgármestert és képviselő-testületet is választottak, független jelölt lett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település elöljárója.
Érvénytelen lett a püspökladányi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója is, mert a választásra jogosultaknak csupán 23,14 százaléka járult az urnákhoz - mondta el Keserű László, a választókerületi választási iroda vezetője; a választást meg kell ismételni. A 40.429 választópolgár 25 százalékának kellett volna voksolnia ahhoz, hogy a második forduló érvényes legyen. Mivel a részvételi arány ennél alacsonyabb volt, az időközi országgyűlési választást - négy hónapon belül - meg kell ismételni. Hajdú-Bihar megye 6-os számú, Püspökladány központú egyéni országgyűlési képviselői választókerületében négyen indultak a voksokért. Bodó Sándor (Fidesz-KDNP) a leadott szavazatok 61,07 százalékát, Rigán István (Jobbik) a szavazatok 24,9 százalékát, Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a voksok 10,31 százalékát, Kocsány József (LMP) a leadott szavazatok 3,72 százalékát szerezte meg.
A választás két héttel ezelőtti első fordulója akkor lett volna érvényes, ha a választásra jogosultak legalább 50 százaléka elmegy voksolni, de akkor csak 28 százalékos volt a részvételi arány.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Arnóth Sándor (Fidesz), a térség korábbi országgyűlési képviselője márciusban autóbaleset áldozata lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


