Felhős, beborult
Csúnya hidegfront rondít a nyárba
Vasárnap napközben sem várható számottevő változás: szeles marad az idő, erősen felhős vagy borult lesz az ég felettünk, eleinte sokfelé, délután főként keleten valószínű további eső, zápor, helyenként zivatar.
2011.06.19 08:40idokep.huAz északnyugati szél elsősorban a Dunántúlon és a középső terüleken élénkül meg, időnként erős vagy viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22°C között alakul, csupán a keleti határnál lehet kissé melegebb.
A hétfőre virradó éjszaka során országszerte csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, reggelra az ország részén kevés felhőre, derült időre számíthatunk. A mérsékelt nyugati, északnyugati szelet főleg északon kísérheti időnként egy-egy élénkebb lökés. A minimumok 8 és 13°C között alakulnak. Napközben változóan felhős időre, sok napsütésre számíthatunk, elsősorban a nyugati területeken, illetve északkeleten lehetnek futó záporok.
Az északnyugati szelet a Kisalföldön erős, másutt még élénk lökések kísérhetik, a csúcshőmérsékletek 19 és 24°C között alakulnak.
A jövő hét első felében ismét egyre melegebb, napos időre van kilátás, szerdától kánikula köszönt be. Pénteken érkezhet a következő hidegfront.
Balatoni előrejelzés
Vasárnap a nap nagy részében erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán a késő délutáni óráktól szakadozik fel északnyugat felől a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor. Élénk, gyakran erős lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Délután 19-21°C várható. A Balaton vize Siófoknál 24°C-os, a Velencei-tó 25°C-os.
Orvosmeteorológia
Szombaton kettős fronthatással kell számolniuk az arra érzékenyeknek. Ez ingerlékenységet, levertséget, nyugtalanságot és alvászavarokat eredményezhet. Vasárnap pedig gyenge hidegfront érvényesül majd, amely lehűlést hoz, ezáltal mérsékeli az elmúlt napok kánikulája miatti egészségügyi panaszokat. Fényvédő krém és napszemüveg használata elengedhetetlen a szabadtéri programokhoz.
Forrás: Webbeteg
Közlekedésmeteorológia
Vasárnap egy hidegfront hatására többfelé valószínű az országban eső, zápor, helyenként zivatar nedvessé, csúszóssá téve az utakat. A megélénkülő, a Dunántúlon és a középső területeken megerősödő szél csökkentheti a járművek menetstabilitását. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06