Több mint fele megelőzhető lenne
Évente negyedmillió ember hal meg balesetben az Európai Unióban
Évente negyedmillióan meghalnak, több mint másfél millió ember pedig tartós fogyatékosságot okozó sérülést szenved balesetekben az Európai Unióban. Ugyanakkor már számos olyan módszer van, amelyek segítségével a súlyos balesetek több mint fele megelőzhető lenne.
2011.06.18 18:39MTIEzek voltak a fő megállapításai a Magyarország soros elnökségének alkalmából Gödöllőn megrendezett harmadik európai baleset-megelőzési konferenciának, amelyről az Egészségügyért Felelős Államtitkárság szombaton tájékoztatott.
Az európai lakosság körében a balesetek és sérülések a halálokok között a harmadik helyen állnak. A sérülések és balesetek kockázatát tekintve jelentős különbségek vannak az egyes EU-tagállamok között, valamint az országokon belül is, de a legveszélyeztetettebbek az idősek, a gyermekek, valamint a gazdaságilag és társadalmilag sérülékeny csoportok - olvasható a közleményben.
Ugyanakkor "számos olyan, bizonyítottan hatékony megelőzési módszertan ismert, amelyet még nem alkalmaznak széles körben az európai régión belül" - írták.
Pedig ezek segítségével a súlyos balesetek több mint fele megelőzhető lenne, a balesetek számának negyedére csökkentése pedig reális célként szerepelhetne az elkövetkező tíz éven belül - tették hozzá.
Mint írták, az egészségügyi minisztériumok szerepe kiemelten fontos ezen a területen, hiszen a sérülések okozta költségek jelentős része az egészségügyi szektorban jelentkezik, évente mintegy 13 milliárd eurót tesznek ki. Emellett az egészségügyi tárcák feladatai közé tartozik a különböző megelőzést - így a balesetek és sérülések megelőzését is - célzó tevékenységek tervezése, koordinálása is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


