Túlburjánzó és kontrolállhatatlan
Rétváriék az egyházi dzsungelben próbálnak rendet vágni
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az alkotmány elfogadása után az egyházi ügyekkel foglalkozó törvényjavaslat is a parlament elé került, hogy a jogszabály a több százra tehető hazai egyház között, azok túlburjánzó és kontrolállhatatlan "dzsungelében" rendet tegyen.
2011.06.18 18:29MTIEzt mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára szombaton Jászjákóhalmán, a Kereszténydemokrata Párt (KDNP) helyi szervezetének kulturális rendezvényén.
A törvényi szabályzásra azért van szükség, mert az emberek számára visszás, ha olyan közösségek is egyháznak nevezik magukat, amelyeknek semmiféle lelki tanításuk nincs, és szervezeti felépítéssel sem rendelkeznek - tette hozzá az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke. Rétvári Bence a törvényjavaslat lényegét ismertetve elmondta: azok a régóta hazákban lévő, a közbeszédben történelminek nevezett egyházak, mint a katolikus, a református vagy az unitárius, magától értetődően megkapják ezt az elismert státust, és kedvezményeiket továbbra is élvezhetik. Az elmúlt években az országban megalakult felekezetek egy része, amelyek eddigi tevékenységük időtartamát tekintve nem nevezhetők történelminek, de egy nagyobb közösséget magukénak mondva működnek, az egyház titulusra lesznek jogosultak - jegyezte meg.
Rétvári Bence jelezte: a többi magát egyháznak nevező közösségnek a vallási egyesületté vagy gazdasági társasággá való átalakulás jelenhet továbbélési formát a törvényjavaslat alapján, így várhatóan a mostani kereken kétszáz egyházból mintegy ötven maradhat meg.
A politikus kitért arra is, hogy egyházat eddig Magyarországon húsz helyen lehetett bejegyeztetni, a törvény elfogadása után erre már csak a Fővárosi Bíróságon nyílik lehetőség, és vitás esetben szakértői vélemény alapján döntenek a nyilvántartásba vételről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


