Tibor vs. Feri - Balhé piros szegfűs körítéssel
Gyurcsány már nem kell az MSZP-nek?
Fröccsen a sár, és van, aki tapsikol benne - írja megkeseredetten Gyurcsány. Az MSZP ex elnökének valóban akad oka a keserűségre: ezúttal párttársaitól kapott egy gyomrost. Vajon ezt a pofont túléli-e a szocik egykori megváltója, vagy végleg kidől a párt soraiból, és új életet kezd?
2011.06.15 13:00aargh - ma.huLassan öt éve beszédtéma Gyurcsány őszödi beszéde. Kiszivárogtatása másnapján minden politikai napilap egyedi címlappal emlékezett meg Ferenc coming out-járól, melyet tüntetéssorozat és MTV-székházostrom követett, majd jött a híres CNN-interjú, ahol a miniszterelnök azt magyarázta, hogy a „hazudtunk éjjel-nappal” kifejezést valójában nem a szocialistákra, önmagára pedig végképp nem értette. Az ország egy új szófordulattal – „elkúrtuk, nem kicsit, nagyon” – gazdagodott, és a hazai sajtónak évekre adott muníciót a gyurcsányi replika. Végül a 2010-es országgyűlési választások után azért szignifikánsan visszaesett az őszödi beszéd emlegetése.
Igaz, Gyurcsány adott ehhez jócskán muníciót: vadul blogolni kezdett, platformosdit játszott, és az MSZP megreformálását tűzte ki célul. Nos, ez utóbbi lépések már saját háza táján is visszatetszést keltettek. Előbb Puch-pénztárnok fogalmazott meg nyílt fenyegetést egy interjúban, most pedig Szanyi Tibor állt elő a farbával. Nem volt lárifári, semmi mellébeszélés, egyenes és tisztán fogalmazott. Véleménye szerint Gyurcsány juttatta ki az őszödi beszédet. És nemcsak a beszéd kiszivárogtatását kurta el, hanem annak utólagos kommunikációját is.
Igazi gyomros volt ez a párt részéről. Hiszen ezek után vajon miképp fog még egyszer felsorakozni a tagság mögötte, és hogyan emelik majd pajzsra egykori megváltójukat? Feltehetőleg sehogy! Június 18-án az MSZP pártkongresszusán sok minden el fog dőlni. Mesterházy és Gyurcsány jövője egyaránt. Utóbbi személyiségéből fakadóan együtt nem fogják az ellenzéki erőt a következő választásokra felkészíteni. Hiszen Gyurcsány nem másodhegedűs típus, Mesterházy pedig egy olyan pofon után, amit leváltása jelentene, feltehetőleg eltűnne a politika süllyesztőjében. A Századvég felmérése szerint a többség elutasítja Gyurcsány visszatérését, Szanyi és Puch kijelentései pedig azt mutatják, a párt régi szárnya is ajtón kívül látná egykori vezetőjét. Ha Gyurcsány szombaton nem domborít jókorát, és nem tudja a többséget meggyőzni igazáról, akkor narancsos bukta elfogyasztása helyett szegfűs koszorú készítésébe kezdhet. Valamivel rágósabb falat lenne számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


