Lecsap a kalapács
Ma bírkóztatja az alkotmánybíra-jelölteket a Fidesz-frakció
Ma tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről.
2011.06.14 07:33MTIA Fidesz-frakció szabályzata szerint a jelöltekre Orbán Viktor listavezető-pártelnök tehet javaslatot.

Múlt hét szerdán a kormánypárt egyik vezető politikusa megerősítette a Magyar Nemzet azon információját, amely szerint Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában. Az ötödik megválasztandó alkotmánybíró a KDNP jelöltje, Dienes-Oehm Egon lehet, aki az első Orbán-kormány alatt a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának helyettes vezetője, majd főcsoportfőnöke volt.
A Népszabadság szerint Paczolay Péter az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke maradhat.
Az Országgyűlés múlt hétfői döntése értelmében szeptember 1-jétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Ab-nek. A parlament így várhatóan öt új alkotmánybírót választ majd, mivel egy poszt jelenleg is betöltetlen.
A Ház az Ab új tagjait július 31-ig, azaz még a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ. Az Ab tagjaira és elnökére parlamenti eseti bizottság tesz jelölést. Jelöltté az válik, aki a tizenöt tagú testületben - amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s - legalább nyolc igen szavazatot kap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


