Benyújtotta a kormány
Az Országgyűlés előtt a Mol-részvények visszavásárlása
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Mol-részvények visszavásárlásával összefüggő költségvetési törvénymódosítást.
2011.06.10 17:34MTIA 2011. évi költségvetés módosításával a részesedés-vásárlás az államháztartási törvény szabályai szerint növeli a költségvetési hiányt, ezért módosítani szükséges a kiadási főösszeg és a hiány mértékét.
A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett javaslat szerint a központi költségvetés ez évi kiadási előirányzata 489,5 milliárd forinttal 14.337,2 milliárd forintra, a hiány pedig 1.184,3 milliárd forintra nő.
A részesedés-vásárlás az államháztartási törvény szabályai szerint növeli a költségvetési hiányt, az Európai Unió statisztikai módszertana alapján azonban nem rontja a maastrichti hiánymutatót.
A módosítás szerint az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter az állam nevében és javára a Mol által kibocsátott 22.179.488 darab "A" sorozatú, ezer forint névértékű részvényt vásároljon. A részvényvásárlásra irányuló kifizetés összege nem haladhatja meg az 1,880 milliárd eurót. A kiadásként elszámolt összeg azonban a devizaárfolyam-változás következtében eltérhet az előirányzattól.
A részvénycsomag vételára euróban van meghatározva, amelynek költségvetési kiadásként forintban megjelenő összege a vételár fizetésének napján érvényes árfolyam ismeretének hiányában előre nem határozható meg. Ezért nevesíti a törvény devizában a kifizetésről szóló felhatalmazást, és ad felhatalmazást az árfolyamhatás mértékéig a kiadási előirányzat túllépésére.
A részvények felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) látja el.
A vagyonkezelő a részesedés megszerzéséről szóló szerződésben foglalt fizetési kötelezettség teljesítése érdekében pénzügyi intézménynél euró-alapú bankszámlát nyithat, amely kizárólag a részesedés vételárának megfizetését szolgálhatja. A bankszámlát a részesedés megszerzéséről szóló szerződés teljesítését követően meg kell szüntetni.
Az általános indoklás szerint a Surgutneftegasnál lévő Mol-részesedés megvásárlása több szempontból is fontos Magyarország számára, mivel gyarapítja a nemzeti vagyont, hozzájárul az energiabiztonság növekedéséhez, az orosz tulajdonlással kapcsolatos konfliktus megszűnésével elhárul az orosz-magyar kapcsolatok dinamikus fejlődésének egyik akadálya.
A törvényjavaslat a kihirdetést követő napon lép hatályba, a kormány a javaslat sürgős kihirdetését is indítványozta.
Orbán Viktor miniszterelnök május 24-én jelentette be, hogy "Magyarország visszaszerezte a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól". A magyar állam 1,88 milliárd euróért vásárolta meg az orosz energetikai cégtől, a Surgutneftegastól (Szurgutnyeftyegaz) a Mol-részvényeket.
Az állam a korábban felvett IMF-hitelből finanszírozza a pakett megvásárlását, a tranzakciót augusztus 31-ig kell lebonyolítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


