Előrehozott választások jönnek?
Lemondott az esztergomi aljegyző, a polgármester feloszlatná a testületet
Az esztergomi aljegyző írásban lemondott posztjáról, a jegyző pedig a megválasztása óta nem hajlandó levezetni a képviselő-testületi ülést.
2011.06.03 11:12MTIA város vezetője elmondta: az aljegyző döntése visszavonhatatlan, ahhoz nem kell a testület hozzájárulása. Az aljegyző a felmondási idejének a leteltével, augusztus elsején távozik hivatalából. A polgármester kitért arra, hogy a jegyző egészségi okokra hivatkozva a megválasztásakor vett részt utoljára a képviselő-testület ülésén, és közlése szerint az állapota miatt továbbra sem tud dolgozni.
Czunyiné Bertalan Judit, a megyei kormányhivatal vezetője elmondta, hogy a jegyző és az aljegyző akadályoztatása esetén a testületnek kell gondoskodnia a helyettesítésről. Az aljegyző helyére pályázatot kell kiírni, helyettesítő jegyzőt pedig más településről kérhetnek. Mindkét lépéshez testületi döntés kell, a kinevezési okmányokat a polgármester írja alá. Tétényi Éva kijelentette: a Fidesz-frakció együttműködésének hiánya miatt a képviselő-testület feloszlatása és előre hozott választások kiírása jelentene megoldást.
Ha ezt vállalja a frakció, érdemi munka kezdődne és a testület a választásokig elláthatná feladatát - tette hozzá.
Steindl Balázs, a Fidesz helyi frakciójának vezetője azt közölte: "a polgármester nem játszhatja a sértődöttet, nem zsarolhatja a testületet. Ha nem tud velünk együttműködni, le is lehet mondani". Véleménye szerint "csodára lenne szükség" a helyzet megoldásához, és az adósságrendezési terv véglegesítéséhez június 15-ig össze kellene hívni a testületet.
Esztergomban patthelyzet alakult ki a kétharmados többséggel megválasztott független polgármester és a testület kétharmadát adó Fidesz-frakció között. Tétényi Éva - arra hivatkozva, hogy a korábbi, fideszes vezetéstől 1,2 milliárd forint kifizetetlen és lejárt számlaállományt és 20 milliárdos adósságot örökölt - adósságrendezést kért. A Fidesz-frakció szerint a polgármester törvénytelenül indította el az adósságrendezést, ezért nem működnek együtt vele.
Mivel a polgármester hosszabb ideig nem hívta össze a testületet, a Fidesz-frakció április 12-én a korelnök vezetésével összeült, elfogadták az adósságrendezési tervet, valamint megszavazták, hogy ezentúl a frakció vezetője is levezetheti az üléseket.
A megyei kormányhivatal kijelentette, hogy a Fidesz-frakció megsértette az alkotmányt és az önkormányzati törvényt, és május 20-ig előírta a törvényes állapot helyreállítását. A polgármester az ülést összehívta, de közölte, hogy a napirenden nem szerepelnek a törvényesség helyreállítását célzó előterjesztések, ezért nem vezette le az összejövetelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


