Ezen csámcsognak
ÉFOSZ: elhibázott koncepció a hamburgeradó
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) alapjaiban elhibázottnak és a magyar gazdaság érdekeivel ellentétesnek tartja az egészségügyi kormányzat által tervbe vett népegészségügyi termékdíj (az úgynevezett hamburgeradó) koncepcióját.
2011.06.02 20:01MTIAz ÉFOSZ szerint a különadó nem biztosítaná az elvárt bevételt a központi költségvetés számára a kisadókra jellemző magas ellenőrzési és adminisztrációs költségek miatt.
Úgy vélik, a vállalkozások terheinek indokolatlan növelésének elkerülése érdekében előzetes hatásvizsgálat elkészítése elengedhetetlen.
A szövetség a kérdésről az elmúlt hónapokban több alkalommal egyeztetést kért a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, azonban a tárca erre eddig nem adott lehetőséget - olvasható a közleményben.
Az ÉFOSZ szerint a piaci verseny torzulásához vezetne, ha egyes, egyébként a hatályos jogszabályoknak megfelelően előállított élelmiszeripari termék-csoportokat diszkriminatív adóval sújtanának.
A közlemény szerint a Trend Budapest Piackutató cég közelmúltban végzett reprezentatív kutatása szerint a magyar fogyasztók 70 százaléka elutasítja az élelmiszereket sújtó különadó tervét. Ráadásul a lakosság nem a sós, cukros vagy zsíros ételeket okolja az elhízásért, hanem egészségtelen életmódját és a bőséges házi kosztot - teszik hozzá.

Az ÉFOSZ felhívja a figyelmet arra is, hogy a kormányprogram stratégiai célként jelöli meg az adócsökkentést, a fogyasztásbővítést, a termelő ágazatok támogatását, valamint a munkahelyteremtést. Ugyanakkor az ágazatot érintő egyéb központi terhek - például a környezetvédelmi termékdíj, a kötelező kamarai tagság - növekedésével párhuzamosan egy esetleges élelmiszeripart érintő különadó egyértelműen e célok megvalósítása ellen hatna.
A szakmai szervezet közleményében megjegyzi azt is: Magyarországon az élelmiszerárak szintje jelenleg is magasabb a régió országainak árszintjénél, az élelmiszereket sújtó 25 százalékos általános forgalmi adó pedig az uniós tagállamokban alkalmazható maximális érték, miközben számos országban 0 vagy 5 százalékos adókulcsot alkalmaznak az élelmiszerek esetében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


