Érdemi vita várható a párt jövőjéről
MSZP-kongresszus: felálltak a közreműködő bizottságok
Katona Tamás elnökségi tag az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: az MSZP országos elnöksége szerdai ülésén felálltak a június 18-i rendkívüli kongresszus lebonyolításában közreműködő bizottságok.
2011.06.01 17:01MTIA szocialista politikus elmondta: az előkészítő és a dokumentumszerkesztő bizottságot Mesterházy Attila pártelnök, az ügyrendi bizottságot Bárándy Gergely elnökségi tag, a szavazatszámláló bizottságot pedig Simon Gábor, az Országos Választmány elnöke vezetik.
A június 18-i egész napos kongresszuson "érdemi, a párt jövőjét befolyásoló" kérdésekről lesz szó, amelyeket "érdemi vita után remélhetőleg le is lehet majd zárni" - fogalmazott Katona Tamás. A szocialista politikus megvitatandó kérdésnek nevezte, hogy milyen alapvető értékek mentén és milyen irányba haladjon az MSZP, "mit jelent a baloldalisága, vagy milyen módon nyitjuk ki a kaput egyéb értékek irányába, mint például az általános demokratikus értékek."
Hozzátette: a Mesterházy Attila pártelnök kezdeményezésére összehívott rendkívüli kongresszus várhatóan határozatot fogad el a fenti kérdésekkel kapcsolatban.
A június 22-28 között tartandó pártszavazással kapcsolatban Katona Tamás elmondta: az MSZP-nek körülbelül 32 ezer tagja van, "az aktív tagok száma pedig mindig függ a politikai eseményektől is, de ezt nem lehet számszerűsíteni." Megerősítette: a pártszavazás akkor érvényes, ha legalább a tagság több mint fele azon részt vesz, és akkor eredményes, ha a szavazók több mint fele azonosan voksolt. Valamint érvényes akkor is, ha a párttagok több mint egynegyede azonos módon szavazott.
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform által javasolt pártszavazás alkalmával az MSZP tagjai arról dönthetnek, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Eldönthetik, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e.
Szintén a voksolás tárgya lesz, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is határozhat, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.
Kapcsolódó írások:
- Semmelweis Terv: a fővárosi MSZP szerint "káoszt és rombolást hoz"
- Lekomcsizták Orbánt a szocik
- MSZP: elfogadhatatlan, hogy az egygyermekeseknél csak 3 éves korig járjon családi pótlék
- MSZP: nem segítenek a devizahiteleseken a kormány intézkedései
- Fokozódik a feszültség: Mesterházy véget vetne az önsorsrontásnak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06