Hivatali visszaélés
Vádemelést javasol az NNI az NKH volt regionális igazgatója ellen
Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának volt igazgatója és társai ellen hivatali visszaélés bűntettének elkövetése miatt.
2011.05.31 12:37MTIAz NNI azt írta: "az ügyben lefolytatott nyomozás adatai szerint dr. K. Zsolt beosztottján, az ügyben szintén gyanúsított E. István osztályvezetőn keresztül utasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság illetékes vezetőjét, hogy a 2010. március 8-án a Vas megyében lévő, szelestei takarmánykeverő üzemnél tengelysúly-ellenőrzést végző ellenőröket a helyszínről haladéktalanul hívják vissza, mely meg is történt".
Mint hozzátették, az ellenőrök visszahívásával az üzemnél az ellenőrök levonulására váró három, köztük két Pest megyei, fuvarozó tevékenységet végző gazdasági társaság üzemeltetésében lévő járműszerelvény ellenőrzése, és így esetükben a jelentős túlterhelés megállapítása, az ebből eredő bírság kiszabása nem történt meg.
A nyomozás iratait három emberrel szemben – a harmadik gyanúsított K. Róbert, az ügyben érintett két gazdasági társaság vezetője – vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06