Hivatali visszaélés

Vádemelést javasol az NNI az NKH volt regionális igazgatója ellen

Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának volt igazgatója és társai ellen hivatali visszaélés bűntettének elkövetése miatt.

2011.05.31 12:37MTI

Az NNI azt írta: "az ügyben lefolytatott nyomozás adatai szerint dr. K. Zsolt beosztottján, az ügyben szintén gyanúsított E. István osztályvezetőn keresztül utasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság illetékes vezetőjét, hogy a 2010. március 8-án a Vas megyében lévő, szelestei takarmánykeverő üzemnél tengelysúly-ellenőrzést végző ellenőröket a helyszínről haladéktalanul hívják vissza, mely meg is történt".

Mint hozzátették, az ellenőrök visszahívásával az üzemnél az ellenőrök levonulására váró három, köztük két Pest megyei, fuvarozó tevékenységet végző gazdasági társaság üzemeltetésében lévő járműszerelvény ellenőrzése, és így esetükben a jelentős túlterhelés megállapítása, az ebből eredő bírság kiszabása nem történt meg.

A nyomozás iratait három emberrel szemben – a harmadik gyanúsított K. Róbert, az ügyben érintett két gazdasági társaság vezetője – vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek - áll a közleményben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.