"Nem egy jó üzenet"
Év végéig tömegesen helyezik "letétbe" felmondásukat a rezidensek
Év végéig tömegesen helyezik "letétbe" felmondásukat a rezidensek - jelentette be a pályakezdő orvosok érdekeit képviselő szövetség elnöke kedden Budapesten.
2011.05.24 17:48MTI Papp Magor közlése szerint amennyiben az év végéig nem tud megegyezni a kormányzat és a szövetség, ezek a felmondólevelek január elsejével aktiválódnak. Elvárásuk, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón.
Emellett elvárják a jogszabályok betartását, különös tekintettel a túlórák és többletmunka elszámolásának kérdésében.
Továbbá azt szeretnék, hogy a szakmai szabályok szerint gyakorolhassák hivatásukat, különös tekintettel az adminisztratív terhek és a szakmai képzés minőségének tekintetében - mondta Papp Magor. "Minden nap három magyar orvos adja fel a küzdelmet és lépi át az országhatárt" - fogalmazott a szövetség elnöke, hozzátéve: 2013 végére már mintegy négyezer orvos fog hiányozni a magyar egészségügyből. "Beavatkozás nélkül össze fog omlani a magyar egészségügy" - vélekedett, arra utalva, hogy több ezer orvos és szakdolgozó már "útra készen áll".
Az ő hiányuk pedig - várhatóan a kéthónapos felmondási határidő letelte után - már márciustól érezhető lesz az egészségügyben. Ismét hangsúlyozta, hogy a nyugati bérek ötödével is Magyarországon lehet tartani az orvosokat. A szövetség a kezdő orvosok számára kétszáz-, a szakorvosoknak pedig háromszázezer forintos kezdő fizetést tartana elfogadhatónak. Emellett viszont a "tapasztalt kollégák" bérfelzárkóztatását is elvárják - tette hozzá. Papp Magor arra is kitért, már más szervezet is - például a Magyar Orvosok Szövetsége - jelezte, támogatják kezdeményezésüket. Mint mondta, a szolidaritást vállaló kollégáktól azt kérik: nyilatkozatban jelezzék, hogy januártól önként nem vállalnak semmilyen többletmunkát. Elmondta, hogy a rezidensek felmondólevelét egy veszprémi ügyvédi irodában gyűjtik. Szavai szerint a múlt héten azt "világos jelzést kapták, hogy nem fontosak", Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelükre ugyanis csupán egy titkárságvezető reagált, érdemi válasz nélkül.
A rezidensek most azt kérdezik a döntéshozóktól, különösen a miniszterelnöktől, hogy miről mondjanak még le a fiatal orvosok: az önálló, anyagilag független életről, a családalapításról, morális alapelveikről, vagy Magyarországról - fogalmazott Papp Magor.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke (k) sajtótájékoztatót tart a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában.(fotó: MTI)
Az esemény helyszínén váratlanul megjelenő Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a sajtónak azt mondta: most egy elég egyértelmű üzenetet kapott, "hogyha nekem nem adsz több pénzt, felülök a repülőre".
Hozzátette: azt is látni kell, hogy a külföldre távozók itthon maradó kollégái pórul fognak járni, mert az eddiginél is többet kell majd ügyelniük, tehát "ez a rendszer fenntarthatósága szempontjából nem egy jó üzenet".
Az államtitkár hangsúlyozta: több évtized mulasztását kell most helyrehozniuk, amely nem könnyű, hiszen egy "gazdasági világégés" után vagyunk. Mint mondta, gazdasági lehetőségeik mentén meg fogják keresni a lehetőségét, hogyan tudnák rendezni a helyzetet, dolgoznak az alternatív forrásteremtési lehetőségeken. Utóbbi kapcsán konkrétumokra nem kívánt kitérni.
Az államtitkár Papp Magort cáfolva azt mondta, a miniszterelnök ismeri és követi a rezidensek problémáját. Közlése szerint Orbán Viktor legutóbb épp hétfőn érdeklődött ez ügyben az államtitkárságon.
Szócska Miklós úgy fogalmazott, "érdekes érzés", hogy épp ő volt az, aki éveken át azért küzdött, hogy a minisztérium kiadja az orvosok migrációjára vonatkozó - eleinte eltitkolt - adatokat. Most pedig neki kell megélnie, hogy ez az egészségügy sorsfordító kérdése. Viszont azt meg kell oldani, mert e nélkül az egészségügy nem fenntartható - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


