Ávóznak a szocik?
MSZP: "államrendőrségként" működhet az Állami Számvevőszék
Az MSZP szerint "államrendőrségként" működhet az Állami Számvevőszék (ÁSZ), ha a parlament elfogadja az új alaptörvényhez kapcsolódó első sarkalatos törvényt.
2011.05.24 14:34MTIGöndör István az ÁSZ-törvény parlamenti vitája közben tartott tájékoztatóján kedden azt mondta: a január elsején hatályba lépő alaptörvény szerint a számvevőszék feladata a nemzeti vagyon kezelésének ellenőrzése.
Ebbe a körbe a személyes vagyon is beletartozik, így az ÁSZ olyanokat is ellenőrizhet, akiknek nincs közük a központi költségvetéshez - jelentette ki.
A szocialista politikus azt is kifogásolta, hogy az ÁSZ az állami támogatásban részesülő cégek gazdálkodását a támogatáson felül is vizsgálhatná.
Göndör István a törvényjavaslat számos részletét bírálta, így azt, hogy hol naptári napokban, hol munkanapokban számítja a határidőket, és azt is, hogy az ÁSZ-elnök esetében a kormánytöbbség szerinte megkerülné a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt, kimondva: ha az elnök hivatala megszűnik, hat havi illetményre jogosult ő vagy az örökösei.

Ugyancsak nehezményezte, hogy az indítvány - mint mondta, egy ügyes trükkel, az Alkotmánybíróság döntésével ellentétesen - értelmezése alapján lehetőséget ad az indoklás nélküli elbocsátásra, amikor rögzíti: az ÁSZ elnöke bármely vezetőt, tisztségviselőt vagy számvevőt hatvan napon belül, indoklás nélkül megfoszthatja az állásától, és új besorolásba helyezheti.
Bírálta a javaslatot azért is, mert nem szerepel benne az a ma még hatályos rendelkezés, amelye szerint az ÁSZ ellenjegyzése szükséges az állami hitelfelvételhez.
Nem értett egyet azzal sem, hogy a számvevőszék költségvetése nem lehet kevesebb az előző évinél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


