Hatalmas sebességgel - egymással szemben
Két vonatkatasztrófa is lehetett volna a héten a MÁV-nál
Két súlyos vonatbalesetet előztek meg szinte az utolsó pillanatokban a hét első felében - a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetére hivatkozva, amely azonnali vizsgálatokat követelt.
2011.05.20 07:30ma.huAz egyik esetben, május 16-án a Tura és Aszód közti fővonalon két vonat haladt egymással szemben a menetrend szerinti, legalább 120 kilométeres óránkénti sebességgel.
A turai forgalmi szolgálattevő, miután észrevette sokaknak majdnem végzetes tévedését, a fő-menetirányítót tájékoztatta a helyzetről, aki még időben tudta értesíteni a mozdonyvezetőt - számolt be a Magyar Nemzet. Mint írták, a szerelvények egymástól pár száz méterre álltak meg.

Két nappal később Újfehértón a Debrecen felé közlekedő Floyd magán-vasúttársaság által üzemeltetett tehervonat indult el felhatalmazás nélkül. A szerelvény meghaladta a vörös kijárati jelzőt, ezzel keresztezve a Debrecen felől bejáró gyorsvonat útját. A balesetet - a lap beszámolója szerint - csak a biztosítóberendezés akadályozta meg.
A lap szerint a MÁV-nál megerősítették a történteket és azt közölték, hogy hivatalból vizsgálatot indítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


