Tartalommal töltenék meg
Balog Zoltán: a romastratégia a jobb együttélést is célozza
A romák életkörülményeinek javításán túl a jobb együttélés feltételeinek megteremtését is a romastratégia céljaként jelölte meg Balog Zoltán, aki csütörtökön Brüsszelben elnököl az uniós tagországok szociális, illetve munkaügyi kérdésekben illetékes minisztereinek tanácskozásán.
2011.05.19 10:18MTIA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a tanácskozásra érkezve elmondta: a romabefogadás uniós keretstratégiájának a szövegtervezetét nagyköveti szinten sikerült nagyon jól előkészíteni, így a mostani ülésen már nem egyes szavakon fognak vitatkozni, hanem érdemi beszélgetést folytatnak arról, hogy az egyes országok - az uniós kereteken belül - milyen tartalommal kívánják megtölteni saját nemzeti romastratégiájukat.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


