Valós hungarikum
Ismét tartós állami tulajdonba került a Herendi Porcelánmanufaktúra
Az állami vagyonról szóló törvény hétfői módosításával ismét közvetlen, tartós állami tulajdonba került a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. részvényeinek negyede. Az Országgyűlés erről 331 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett döntött.
2011.05.16 22:10MTIHorváth Zsolt, Veszprém megyei fideszes országgyűlési képviselő, egy márciusban rendezett konferencián, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel jegyzett javaslatát ismertetve arra emlékeztetett, hogy a világszerte ismert hungarikum kisebbségi tulajdonrészét az előző kabinet vette ki a közvetlen és tartós állami birtoklást felsoroló jogszabályból. A Bajnai-kormány ugyanakkor ennek során - mint mondta - egy szerencsésnek tekinthető szakmai hibát vétett, így eredeti szándékai ellenére sem tudta egy regionális fejlesztési holding tulajdonába adni a szóban forgó pakettet.
A kormánypárti képviselők által benyújtott javaslat indoklása szerint a Herendi nemzeti tulajdonban tartása garantálja, hogy Magyarország jövő nemzedékei számára is megőrizhető legyen ez a "valós hungarikumnak" tekinthető nemzeti kincs.
A Herendi Porcelánmanufaktúra a parlament határozata következtében továbbra is a munkavállalói közösség 75 százalékos és az állam negyedrészes tulajdonában működhet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


