Jogellenes építés?
Bűnügyi zárlatot kérnek egy épülő badacsonyi szállóra
Jogellenes szállodaépítés miatt törvényességi felülvizsgálati kérelemmel fordult több badacsonytomaji lakos a Központi Nyomozó Főügyészséghez, és bűnügyi zárlat elrendelését kezdeményezi a folyamatban lévő építkezésre. A beruházó szerint jogszerűen zajlik az építkezés.
2011.05.16 19:52MTIMészáros Éva, az érintetteket képviselő helyi lakos állítása szerint két évvel ezelőtt a környék lakói egy 30 szobás szálloda felépítéséhez járultak hozzá, helyette azonban 45 szobás épül, egy egyeztetéskor fel nem tüntetett szárny pedig zöldterületre. Ezt egy éve, az építkezés megkezdése után vették észre - tette hozzá. Azóta több fórumon tiltakoztak, de a beruházás továbbra is folyik. Azt szeretnék elérni, hogy a szerintük szabálytalanul megépített szárnyat a hatóságok lebontassák.
"Négy ingatlan elértéktelenedését okozza, ha a szálloda ebben a formában fennmaradhat" - mondta Mészáros Éva. A beruházást támadó helyi lakosok szerint azt is ki kell vizsgáltatni, miért nem látta a tervtanács mint szakmai véleményező testület a terveket, holott egy kormányrendelet szerint minden, háromezer négyzetméternél nagyobb beruházáshoz kötelező a tervtanács előtti megjelenés, márpedig itt ennél nagyobbról van szó.
Nagy István, az építtető helyi borász és vendéglátós család érdekeltségbe tartozó projektcég, a B1237 Kft. egyik ügyvezető tulajdonosa az MTI megkeresésére közölte, minden jogszerűen zajlik, és erre az is garancia, hogy a 900 milliós beruházás részben uniós támogatással, nagyobb részt banki hitelből valósulhat meg.
"Ez azt jelenti, hogy féltucatnyi hatóság, köztük a VÁTI Kht. és az illetékes nemzeti park ellenőriz folyamatosan minden csavart, nem csak a terveket és a kivitelezést" - tette hozzá. Mint mondta, azért nem vitték tervtanács elé a projektet, mert nem érte el azt a nagyságot, amikortól kötelező ezt megtenni. Álláspontja szerint a projekt támadói nem éltek fellebbezési jogukkal, amikor még megtehették volna, most azonban a ténykedésük már nem más, mint alaptalan vádaskodás és rossz hír keltése.
Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a badacsonytomaji lakosok beadványa hétfőn érkezett meg a főügyészségre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


