Nem a terror uralkodik
Újpesten kicsapták a tanárverő diákot
Rendőrök vezették el az iskolából azt a diákot, aki néhány hete megverte a tanárát Újpesten. Derce Tamás polgármester a 15 éves fiút kitiltotta a kerület összes önkormányzati iskolájából.
2008.03.31 08:19Magyar NemzetA polgármester kijelentette: nem érdekli, hogy mit mond az ultraliberális közoktatási törvény, de nem fogja engedni, hogy a terror uralja az újpesti iskolákat. A Fidesz helyi szervezete Derce mellé állt, az oktatási tárca egyelőre hallgat. Precedensértékű döntés született Újpesten, ahol egy helyi 15 éves diák társai előtt rátámadt tanárára, és bántalmazta a pedagógust.
Az utóbbi hetek iskolai brutalitásai során egyetlen esetben sem léptek fel a tanárverő fiatalok ellen, sőt, egyes szervezetek a pedagógust tették felelőssé az őt ért atrocitásért. Most azonban kiderült, hogy ahol akarnak, ott fel tudnak lépni az ijesztő méretű erőszak ellen. Újpesten egy diák néhány hete rátámadt tanárára, és megverte őt. Az iskola igazgatója azonnal értesítette a rendőrséget, akik bilincsben vezették el a nyolcadikos fiatalt az intézményből.
Derce Tamás, Újpest polgármestere az eset után azonnali hatállyal kitiltotta a diákot a kerület összes önkormányzati fenntartású iskolájából. A polgármester a Magyar Nemzetnek arra a kérdésére, nem tart-e attól, hogy kemény fellépése miatt támadások érik, leszögezte: nem érdekli, hogy mit ír elő ezzel kapcsolatban a közoktatási törvény. Az erőszakkal szemben azonnal és keményen fel kell lépni, különben tovább burjánzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


