A napilap csak létszámra vonatkozó adatokat közölt
Fidesz: személyes adatok nem jelentek meg a Demokratikus Koalícióról
A Fidesz szerint a Magyar Nemzet csütörtöki cikkében kizárólag az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának taglétszámára vonatkozó adatokat közölt, a tagokról, illetve személyes adataikról semmi nem derült ki.
2011.05.13 19:56MTIGulyás Gergely, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának alelnöke azt követően adta ki közleményét, hogy Vadai Ágnes, a bizottság szocialista elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, az alkotmányos rend megzavarására irányuló törekvésnek tartja a cikkben megjelenteket, ezért kezdeményezi, hogy a testület jövő heti nyílt ülésén hallgassa meg az ügyben Pintér Sándor belügyminisztert, Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatóját, Liszkay Gábort, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjét és Szilágyi Richárdot, a cikk szerzőjét.
Gulyás Gergely közleményében azt írta, az ügynek semmilyen a Nemzetbiztonsági bizottság hatáskörébe tartozó vonatkozása nincs, ezért a kérdés napirendre vétele teljesen indokolatlan. A bizottság kormánypárti többsége ezért Vadai Ágnes javaslatát a sajtószabadság elleni támadásnak tekinti és el fogja utasítani.
Kitért arra, hogy álláspontja szerint "kifejezetten káros", ha akár a bizottság szocialista elnöke, akár más szocialista képviselő a Nemzetbiztonsági bizottság ülését az MSZP-n belüli hatalmi harcok eldöntésében alkalmazható eszköznek tekinti.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06