A szülők szerint nem látták el megfelelően
Négy kórházban járt, mégis meghalt a 28 éves férfi
Egyszerű torokfájásnak indult a betegség, másnap már nem evett, nem ivott a fiatal férfi - négy kórházban járt, végül mégsem tudták megmenteni az életét.
2011.05.13 10:10Több kórházban is járt, mégis meghalt egy 28 éves zsámbéki férfi. A fiatalember még húsvét vasárnapján kezdett el panaszkodni torokfájásra. Másnap annyira rosszul lett, hogy már sem inni, sem enni nem volt képes. A mentők a turai ügyeletet értesítették, ahol a férfi - akinek ekkor már 39, 7 fokos láza volt -, algopirininjekciót kapott. Vírusfertőzést gyanítottak rosszulléte hátterében - írja a Blikk.
A lap úgy tudja: délután már a gyomra is fájni kezdett a férfinak, ekkor került Budapestre, a Bajcsy-Zsilinszky kórházba. Vérvétel és vizsgálat után a Jahn Ferenc kórházba küldték, mert az volt az ügyeletes. A gégészetre vitték. A szülők szerint ők mentők kértek, de a válasz az volt, hogy nincs, ezért csak másnap kerülhetett át a dél-budapesti kórházba a férfi.

Reggel már a Kőbányai úti egészségházban volt, a gégész fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentő port írt fel neki. A szülők hiába mondták mindenhol, hogy a fiú nem tud nyelni.
A felírt gyógyszert nem itta, ezért ismét a Bajcsy Zsilinszky kórházban kötöttek ki, a sürgősségi osztályon. A fiatalembert hazaküldték, azzal, hogy majd meggyógyul, és pszichiátert is hívtak hozzá - írja a Blikk.
Az aggódó szülők éjjel ismét a turai ügyeletet hívták, ahonnan a kerepesi Flór Ferenc kórházba vitték, és éjjelre benn tartották. Hogy tályog lenne a torkán, azt senki sem mondta - panaszolták a szülők.
A 28 éves férfi másnap 2 órakor már félrebeszélt - pár óra múlva elhunyt az intenzív osztályon. A Blikk megkeresésére a kórházak nem reagáltak a folyamatban levő ügyről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


